Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)
Erdélyi Pál: Jókai
— 36 — Jókait olvasva úgy érezzük, mintha az élet álom, az álom valóság lenne, de nem érezzük az ébredésnek sem mámorát, sem keserűségét, mert a hála, mely lelkünket eltölti iránta a megadott alom nagyszerűségeért, az édes adósság képében jelenik meg, mellyel neki tartozunk. Édes adósság elismerni Beöthyvel, hogy „példátlan, hogy aki oly régóta és annyit irt, annyira meg bírja őrizni a kedélynek és képzelemnek teljes frisseségét", hogy „a magyar nép lelkének a költői képzelet erejével olyan megvilágítását adja, mely ritkítja párját", hogy „a magyar költői próza Jókai stílusában lett legméltóbbá Arany János versművészetéhez." Költészetén megérzik a kelet minden vonása: a mesemondás ősi, primitív jellege, a fantázia gazdagsága, a humor csapongása, a szatira szívbeli forrása, az ötletek játéka s a próza lebegő ritmusa. Különleges géniusz, mint Petőfi; ez a primitív líra művésze, Jókai a primitív elbeszélésnek több ezer esztendővel később támadt mestere. Egészen kivételes jelenség életében, költészetében, hatásában, kit nem lehet összehasonlítani senkivel, megmérni semmivel — Erdélyi J. szerint — „inkább élvezendő, mint ítélendő"! Ha most arra a tüneményes pályára gondolunk, mely száz esztendővel ezelőtt vette kezdetét, elénk áll az a szőke fürtös, kék szemű gyermek, aki meghódította környezetét és városát; elénk áll az a sudár termetű fiatal költő, ki meghódította nemzetét; elénk áll az a mosolygó férfiú, aki meghódította a világot. Költészetét a keleti allegória mesefájához hasonlíthatni, mely gyökerét a szűz televénybe ereszti, a világot átfogó lombkoronáját a firmamentům azúrjába széleszti. Alatta népek ülnek, pihenve a lombsátor árnyában, elbűvöli őket a levél susogása, az átszűrődő napsugár játéka, a virág és illat, a pompázó gyümölcs és az énekes madár. Ide tér a földi élet vándora, hol megpihenhet, innen indul új útjára, ha fölfrissült. De jöve és menve, keleti szokás szerint leterített imaszőnyegén a kelő nap felé fordulva ad hálát, áldva a talajt, melyből e fa sarjadott s a fát, mely alatt pihent : Jókait és költészetét. A komáromi református kollégium.
