Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Herczeg Ferenc: Jókai Mór emléke

— 21 — nak eredményét leggyakrabban és legtalálóbban összehasonlítani szokás, akkor boldog megkönnyebbüléssel tapasztaljuk, hogy a muló idő alig is tett benne valami kárt. Itt-ott talán megritkult a lombrostély, némely helyen talán bevillan egy józan napsugár a titokzatos arany homályba, egy pár gyönge csemete vagy élősdi, amelynek magját a lázas munka hevében, válogatás nélkül vetette el a nagy kertész, kiszáradt és kiveszett: de maga a fenséges erdő él, virul és pompázik, a fejünk fölött örökzöld faóriások zúgnak, mint egy óriási hárfa húrjai, a csodavirágok még nyilnak és illatoznak, a madarak még énekelnek, a pillangók még röpködnek. Távoli tisztásokon pedig aranykupolás márványtemplomok előtt, ismerős, nemes és kedves emberpárok gyülekeznek: Jókai hősei, akik annyi édes boldogságot és annyi még édesebb bánatot okoztak a magyar olvasóközönség szivének. Jöhetnek idők, midőn az egyre változó napi izlés rövid időre másfelé tereli a szórakozni és gyönyörködni vágyók útját, de bizonyos, hogy a divatok múlnak, de Jókai költészete megmarad, mint a magyar elbeszélő irodalom büszke ékessége és gazdagsága. Jókai Mórból semmi sem halt meg, csak a teste. Amit Petőfi Sándor ifjú barátságuk boldog és forró napjaiban írt hozzá, az ma ás ráillik: Te állasz ott ... csak te . . . magadban . . . Téged le nem dönthetnek. Jókai szobra Beöthy Zsolt komáromi szigeti kertjében