Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Alapy Gyula: Patkós Körmendiné

— 163 — Körmendi Dávidné bűnös teste. A rémséges látványtól elszörnyüködve hőköltek vissza valamennyien, akik ott voltak az ágya körül. Péter, az öreglegény, eltűnt a zavarban a városból. Az inasok mondtak el mindent a kezeit tördelő Körmendinek és a város darabantjaival odasiető városkapitánynak, Komárom város törvényszéke küldöttének. A halál mindent kiengesztel. Körmendinét eltemették, de pap nem búcsúztatta, kántus nem énekelt felette és fejfájára rászegezték patkóit azon véresen. Ettől a naptól kezdve Patkós Körmendiné lett a neve az utolsó komáromi boszorkánynak. Aki nem is volt boszorkány. * A komáromi népmonda szájról szájra adta a történetet és tovább szőtte—fonta azt. Azóta is sok Patkós Körmendiné nyergelte meg azokat, akiket hatalmába keríthetett és száguldott velük a vak éjszakákban. Jaj annak, akit kötőféke megérint, mert az menten lóvá változik és oldalában a bűbájos asszony sarkantyúja, ha futton futvást nem rohan parancsa szerint a bűnök mély szakadéka felé, a romlásba, szerencsétlenségbe. — a becstelenség mocsarába. Azóta félnek Komáromban az összenőtt szemöldökű asszonynépektől, mert azok rontanak a szemeikkel. Ezt a legendát is szétfújta a rohanó idők szele. Ma már senki sem hisz benne, sem a boszorkányokban, sem a bűbájosokban. Patkós Körmendiné dolgát is a psychopathia sexualis körébe sorozzák a mindenben kételkedő, hitetlen doktorok. A nem doktorok pedig azt mondják rá: mese, régi mese. Mese, mese, mess, kenyeret, ha nincs késed : harapj belé ! En még igy hallottam, mikor kis fiúcska voltam és félve bújtam utána édesanyám szoknyájához. Nagyobb koromban is járt az eszemben néha és tudom, ki is mentem a református •temetőbe megkeresni a patkós fejfát. Csakugyan meg is találtam, de a betűit elolvasni már nem tudtam az elrevült fejfának. BIBLIOTHECA HUNGARICA Samaria - Somorja - §amorín_