Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)
Marek Antal: Búcsú este
— 142 — érésének, nyugtalan és kimerült lett a lelke. Milyen arccal menjen haza ? Látta az anyját, ahogy sajgó, fiát sirató jajgatással öleli magához a fiát, akire ráépített annyi, annyi reményt. Az anyja akarta, hogy úr legyen a fiából, é lje le az életét jobban, nem örökös munkába görnyedve, örökalázatosan, mint az apja. Boszulja meg az életet ezért, hogy fájjon neki az elnyomott apa fi-ivadékának a boszúja. Pest felé fordult. A paloták tömege felett fényes fénytenger terjengett s a szél valami csendes, tompa, félelmetesen fojtott neszt taszigált a távolba. A fény alatt folyt az élet, a nagyváros éjjeli, munkátpihentető, bűnös élete. Az utcákon autók százai suhannak nesztelenül, kivilágítva. Az uccákon árulják a szerelmet s a kávéházakban unalmas, soha más emberré nem próbálkozó nyárspolgárok rázzák a fejüket a cigányzene taktusára. Rudnai Gyula szeme átölel mindent. Imádta Pestet ilyenkor éjjel, mikor kifutott belőle még lihegve a benne ráragadt sietségtől s megállt a Margithidon egyedül és visszanézett. Diadalmas és mégis szánalmasan büszke volt ez a visszanézés minden este. Elnézte a parlament gyönyörűen csipkézett. Dunába merülő árnyképét, aztán megindult Buda felé. — Isten veled Pest, te álmokat temető Babilon. Te véredet megtagadó, puszta közepén össsezsufolt életű kőerdő. Itt hagyok a többihez egy csomó álmot, amiket reszkető szívvel, finom fehér szálakból font elmenetelemkor az édesanyám. Visszaadom a könyveket, amikből tanulnom kellett s megkezdődik vagy befejeződik egy mese: egyszer volt, hol nem volt . . . A búcsú nagyon szomorú valami. Utoljára megjárni azt az útat, amely boldogságok megtalálásához vezet. A csillagok el-elhalványodtak az égen s hideg szél kezdett fújni a Duna felől. Egy emberrel találkozott. A nyomdából jött fáradtan a késő éjjelbe húzódó munkától, köhögött, láza lehetett, a melle ugy járt fel s alá mint egy fújtató. — A nagyváros áldozata — mondta félhangosan és hosz-szasan utánabámult a lassan himbáló léptekkel hazakószáló emberromnak. S egyszerre mint egy varázsütésre, eléjetünt a falu. Folyton szükülő két hegy közt beékelve. Gyönyörű a nyár, színes, tarkabarka lombokat hervaszt az ősz s íze van a csóknak, a szerelemnek és a nótának benne. Hol meleg és otthonias a nagyszoba, hol nincsenek nagy problémák és tragédiák és az élet csendre
