Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)
Tichy Kálmán: Az illusztrálatlan Jókai
— 136 — arany-bibor felhő árad, mely fátyolt von az olvasó szemei elé, — s olvasás közben éppúgy leszereli a dühösen fegyverzett kritikát, mint a tagadó hitetlenséget, — és ezen a bűvös fátyolon át, a nagy költő varázslatának hatalmába esve látunk mindent, reálisan, valóigazként s mégis állandóan mint^ egy {kápráztató meseországban révedezve. Regényhősei, a Kárpáthy Zoltánok, Timár Mihályok, Berend Ivánok, ebből az arany-bibor felhőből kibontakozó ember-csodák. A Jókai művészetével élővé parancsolt szobrok, [melyeknek emberfölötti méreteit csakis Jókai irásművészete s fantáziája képes alátámasztani. Ö — teremtette ezeket az alakokat, mintfalkotó Géniusz. De hol van az, aki ebben a teremtő munkában őt követni tudja? Hol van az a szürke rajz, az a — még oly tökéletes — reprodukció, mely a kétdimenziós lapon méltó mását adja Jókai elképzelésének ? Hol van az az'irón,$mely Kárpáthy Zoltánt, Ankerschmidt. lovagot, a spadassinnel mérkőző Wesselényit ugy vetiti elénk, oly hatalmasan, oly lenyűgözően, annyi méltósággal, mint Jókai irása? A túlviharzó indulatok, az idealizált nemesség, emberi kiválóság, a könnyfakasztó fájdalmak megnyilvánulásait, — melyek Jókai könyveiben tökéletesen kifejezett életet élnek, — visszaadhatja-e méltón ; ugyanazzal az erővel, élettel, teljességgel egy rajz, melynek már magában véve az is az átka, hogy csak egyes, kikapott, megmerevített jeleneteket adhat vissza, mintegy a folyamatos cselekvésnek metszeteit. Ez a kötöttsége az illusztrátort arra is kényszeríti, ? hogy tárgyát olyan részletekből válassza, melyekben ez a pillanatszerüség nem bántó, s a kép szinte önmagában tovább élni, mesélni képes. Ha tehát az illusztrátornak le is kell mondania arról, hogy Jókai kothornuszos hőseit teljes lelki méreteikben adhassa vissza, elég tere nyilnék más tárgyak kiválasztására is. Itt azonban Jókai másféle nagysága emel barrikádot a művész elé: leiró részletei, melyekbe — mondjuk, — egy-egy alak, vagy csoport hatásosan, beállítható volna, — oly monumentálisak, nagyarányuak színpompásak és részletgazdagok, hogy megint csak nem szoríthatók könyvlap méretű szűk keretbe, szürke egyszinűségbe. A Jókaileírta viharok, az elemi erők megnyilvánulásai, árvizek, kataklizmák, vagy akár a nyilt színű természeti szépségek csak egész falakat elborító vásznakon, titáni művekben volnának megörökithetők, teljes palettával! Csak így lehetne versenyre kelni azzal a méltósággal, nagyvonalúsággal és gazdagsággal, mellyel ő ilyen zsánerű témáit adja s olvasói elé varázsolja. Egyébként a harc meddő s az olvasónak csalódottan kellene átlapoznia a tökéletes iráműhöz adott
