Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)
Bognár Cecil: Jókai lélekrajza
122 — Szegény öreg embert élete vége felé majdnem mindenki elhagyta, csak a Múzsa volt hozzá holtáig hűséges. Jókait, az embert, kortársai sok tekintetben tévesen Ítélték meg. Nem csak azok, akik elitélték valamely cselekedetéért, hanem védelmezői is. Olyanformán vették védelmükbe, mintha Jókainak, az embernek, szüksége volna a költő nimbuszára, amivel emberi gyarlóságait betakargassa, mintha a költő érdemeiért lehetne és kellene csak az embernek megbocsátani. Két tekintetben találkozunk ilyen téves megitéléssel. Mindkét téren nagyon jellemző vonásait találjuk Jókai egyéniségének és ezért érdemes vizsgálatunkat oda is kiterjesztenünk. Mi természetesen a pszichológus szemével nézünk, tetteit nem birálni, helyeselni, vagy helyteleníteni, hanem megérteni, megmagyarázni akarjuk. Jókait házasságáért és politikájáért Ítélték el sokan. A költők életében általánosan elterjedt felfogás szerint nagyobb szerepe van a szerelemnek, mint más közönséges halandókéban. Azt hiszik az emberek, hogy a költészet emez örök forrását a költőnek tapasztalásból is jobban kell ismernie, mint másoknak. Azután meg a szerelemben keresik sokan az inspiráló erőt, azt a bizonyos lelki narkotikumot, amelyre a költőnek szüksége van. ' Anélkül, hogy ennek afelfogásnak vizsgálatába bocsátkoznánk, helyes vagy helytelen voltát kimutatnánk, annyit nyugodt lélekkel kijelenthetünk, hogy a szerelem Jókai életében nem nagy szerepei játszik. A kémikus, midőn valamely anyagot meg akar vizsgálni, a Bunsen lámpa magas hőfokú lángjába teszi, ott izzitja és akkor a szinkép elárulja az anyagban levő elemeket. A léleknek Bunsenlángja a szerelem. Ebben a hatalmas érzelemben az ember egyénisége fokozott mértékben nyilvánul meg és jellemének rejtett vonásai is napfényre kerülnek. Jókainak passzivitása és nagyfokú szuggerálhatósága a szerelemben is szembetűnő. Az ilyen természetű ember itt sem kezdeményező, hanem szereti azt, aki őt szereti. Viszonzatlan szerelem csak az aktiv, kevésbé szuggerálható embernél fordul elő, ezeknek érzelme függetlenül keletkezik és fejlődik a másiknak érzelmétől. Szerethetnek olyan valakit, aki őket egyáltalában nem szereti. De a szuggesztív természetű embernek nem saját lelkéből pattan ki a gyújtó szikra, hanem szive a másik szívnek lángjánál fog tüzet. Nem Jókai szerette meg Laborfalvi Rózát, hanem ez őt. Elvette feleségül, mert az asszony felesége akart lenni. Jókai azt