Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Bognár Cecil: Jókai lélekrajza

— 116 — kell említenünk, mert sokan nem vették eléggé észre képzelőtehetségének ragyogása mellett. Ítélőképessége ezek mellett elmaradt. Nem tudott objektív képet alkotni sem az emberekről, sem az állapotokról. Nem értelmi képességeiben volt a hiba, hanem elhatalmasodott fantáziája nem engedte kifejlődni ítélőképességét, képzelete és érzelmei nem engedték tisztán látni. Elfogult volt. Ebben a tekintetben egyformán viselkedett a való világ élő alakjaival és regényeinek hőseivel szemben. Hiszen neki talán reálisabb volt az a világ, amelyet maga alkotott, amelyről regényeiben irt, mint az, amelyben élt. Aki érdekelte, avval szemben állást foglalt: szerette, vagy gyűlölte; de sokkal inkább hajlott az előbbire, mint az utóbbira.. Ezután nyomban megkezdte működését a fantázia és az alakokból — akár élők voltak, akár regényeinek hősei — csodálatos lényeket formált. Laborfalvi Róza az ő szemében, mikor megismerkedett vele, valami földöntúli lény volt, akinek számtalan olyan tulajdonságát látta, amiről más nem tudott. Viszont nem vette észre rajta azokat, amelyeket mindenki meglátott. Jókai ezt a saját maga alkotta ideált szerette meg, ezt vette feleségül és evvel élt együtt hosszú ideig. A valódi, élő alakot csak ritkán látta meg benne. így volt a legtöbb emberrel. Az élő alakok csak arra voltak jók, hogy felöltöztesse őket színes ruhákba, mint ahogyan a divatüzletekben a bábut felöltöztetik. Ki törődik avval, milyen a bábui azt nézzük, hogy milyen a ruha, amit ráadtak. De néha voltak időszakok a költő életében, mikor alakjai ledobták magukról a csillogó tündérköntöst, amit ő rájuk adott és eléje tűntek a maguk valóságában. Bizonyára ismeretlennek tűntek fel ilyenkor előtte és ezek a pillanatok mindig szomorúak voltak a költőnek. Mert hiába, a földi emberek nem tudnak olyan nagyszerűek lenni, mint azok, amelyek a költő és a múzsa szerelméből származnak. így van regényhőseivel is. A mellékalakokkal szemben kitűnő megfigyelő, megkapó realitással rajzolja meg őket, a hősökkel szemben azonban a legnagyobb mértékben elfogult. Vagy haragszik rájuk, vagy szereti őket. De talán még az ördögien gonosz alakjait is szereti egy kicsit. Olyan grandiózusán gonoszak, hogy majdnem nagyszerűbbek, mint az angyali jóságú lények. Ez utóbbiakba meg valósággal szerelmes. Amint megjelenik