Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)
Bartóky József: Korvin János (elbeszélés)
98 — — Lelkem édesanyám! — szólt Mátyás fia — kérdezni szeretnék valamit. Azt kérdezem, akarod-e, hogy király legyen a fiadból? Akarod-e, hogy előtted, a király anyja előtt térdet s fejet hajtsanak mindazok, akik eddig bántottak, gúnyoltak s rágalmaztak téged? Akarod-e, hogy kardot fogjak a királyságomért? Unszolnak, biztatnak, tüzelnek sokan . . . János herceg anyja meg-megremegő kézzel végig-végigsimitotta időelőtt ezüstösen fénylő haját s szelíden, nyugodtan igy felelt fiának: — Én fiam, azt szeretném, ha más semmi sem lennél, csak az én fiam lennél; hiszen a trónuson boldog nem lehet senkisem: a hatalom álomszakásztó nagy teher s a dicsőségben senkisem teheti azt, amit a szive mond. Látod fiam, édesapád nagy volt, hatalmas, dicsőséges, de akkor sem volt igazán boldog, mikor itt volt velünk, mert akkor meg folyton azt fájlalta, hogy az ország jóvoltáért fel kellett áldoznia a maga emberi boldogságát. . . János hercegnek könnybelábbadt a szeme, mikor ^észrevette, hogy édesanyjának tele lett a szeme könnyel. Egy darabig hallgattak, aztán János herceg megint megszólalt: — A Szent Korona az én kezemben van. Hát nem akarod, hogy a fejemre tegyem azt, azért, hogy bosszút álljak a te ellenségeiden ? Nem akarod magad előtt a porban látni azokat, akik miatt nem lehettél apámnak hitvese? Nem akarsz azok felett állani, akik még magyar voltodat is megtagadva, idegennek mondanak? — Nem, fiam — felelt János herceg anyja csendesen — nem lettem volna méltó apádnak holtig tartó szeretetére s méltatlan lennék arra is, hogy emlékét szivemben viseljem, ha az ország dolgába belekeverném a magam szegény személyét . . . János herceg édesanyjának az ölébe borult s áhítatos szeretettel csókolgatta azt az áldott kezet, mely nem királyi palástot varrt, hanem ingecskéket varrt az árva jobbágy-gyerekeknek. * A király szállásától a koronázó templomig ember ember hátán tolongott s ezren meg ezren lesték, várták a Rendek választotta uj királyt. Ulászló, ha késett is, mégis csak felkészült s nagysokára megnyílt a kamaraház vaspántos nagy kapuja s elindult a menet a templom felé. Elől hírnökök jártak harsogó harsonákkal. Utánok a fekete sereg válogatott csapata büszkélkedett, aztán az ország zászlait vitték, majd az ország főméltóságai következtek a menetben, ezek után a főpapok haladtak s utánuk pár lépésnyire az uj király előtt, mintha az oltáriszentséget vitte volna ?
