Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)
Bartóky József: Korvin János (elbeszélés)
— 96 — — Pedig ebbe — szólt Hampó Zsigmond — mégis lehet néminemű beleszólásuk, hiszen ők hozzák a világra, ők nevelik fel azokat, akik aztán az országért meghalnak; ki kard által, ki pallos által, ki mérgezett fige által . . . Újlaki uram elértette, hogy ezzel a figével Beatrixre gondolt Hampó Zsigmond s hirtelenében olyat káromkodott, hogy hóka lova ijedten úgy felkapta a fejét, mintha őt illette volna a szidalom. * János herceg kora hajnaltól késő estig hajszolta váltott paripáit, hogy mihamarabb eljusson az édesanyjához s mikor odaért, mégsem beszélt mindjárt arról, amiért jött. Egész este csak azt emlegették, akinek a helye itt örökre üresen maradt, aki nem rejtőzhetik többé ide megpihenni, mert megfutván életének csodálatos útját, Bécsnek büszke várából immár megtért a holt magyar királyok nyugovóhelyére. Az elmúlt időknek szomorúságukban is szép emlékein elmerengve — a jövendőt nem hozta szóba sem az anya, sem a fia. Mikor nyugovóra tértek, Kódorgó Péter kisérte be János herceget az ágyasházba. Mátyás királynak kiöregedett udvari bolondját, aki az olasz szagot nem állva idehuzódott, János herceg apró gyerek korától kezdve kedves jó embereként szerette. Most is hogy befeküdt már az ágyba, nyájasan szólt hozzá: — No, most már kiviheted a mécsest, Péter. Csendes jó éjtszakát kivánok! Reménylem, hogy holnap reggel még itt látlak — Mostanában — felelte Péter — kevesebbet kódorgok, mint azelőtt, de néha rámjön s akkor megint csavargok egy darabig. De ez nem baj; sok mindenről hirt vihettem én igy az édesapádnak, még pedig olyan hirt, amit mástól sohasem hallott volna meg. — Tudom, Péter, — szólt a herceg — hogy mindig hű és igaz ember voltál. Az Isten megáld érte. Jó éjtszakát! Szép álmokat! — Köszönöm Uram! Én is jó éjtszakát kivánok neked. És hogy szép álmod legyen, még elmesélek neked valamit az édesapádról. — Hát mesélj, Péter! — Egyszer egy télen álruhában kódorogtunk az édesapáddal. Az országúton találkoztunk két ágrólszakadt csavargóval. Majd megvette őket az Isten hidege. Édesapád levette a válláról galléros köpönyegét s odavetette nekik, aztá n otthagytuk őket. Valami tiz-tizenöt lépésnyire mentünk, megálltunk s visszanéztünk. A két
