Sebestyén József: Hodža Milán útja (Bratislava : Sekey Viktor, 1938)

Első fejezet: Egy nemzet élni akar

ujságjábul, a „Munkások Ujságjá"-bul látjuk — még csak valami sem lesz. Már elmúlt egy hónapja, hogy a képviselők — ha ugyan népképviselők volnának, akik ott ülnek — együtt vannak, mégsem végeztek egyebet, hanem hogy katonát adjunk és fizessünk; de hogy miért adjuk a katonát és miért fizessünk, arról még eddig egy szót sem szólottak. Azt mondják ugyan: a haza veszedelemben van. De hogy kié az a haza, vagy hogy mit tarthatunk magunkénak mi, kik Magyarországnak népei vagyunk, micsoda javadalmakban részesülünk, arról úgylátszik kerülik kendtek a beszédet; pedig mikor napszámra hí bennünket valaki, megmondja ám előre: e' lesz a fizetés és ha tetszik a jutalom, csak úgy megyünk munkálódni, kendtek aligha ismét rá nem akarnak bennünket szedni. Védjük meg előbb a hazát, majd azután úgy jutalmaznak kendtek bennünket, ahogy kendteknek tetszik. Bizony mi félünk, mert már sokszor megcsaltak kendtek bennünket. A horvátok Zágrábban nem így tettek ám, hanem ők előbb ígértek a népnek, a bán pedig előbb megjárta az országot és az ígéretet mindenütt kihirdette. Van is hozzá ragaszkodás, nagy. Bizony higyjék el kendtek, sokan gondolkoznak így közülünk, hogy aligha jobb nem volna a horvátok mellé állni..." Ezek után felszólítják a képviselőt, hogy a nép kívánságait, amelyeket a levél felsorol, azonnal iktassák törvénybe, „mert addig nyugodtak nem lehetünk és vérünket potomra nem örömest ontjuk, ha az inszurrekció Kossuth szavaként most mindenben kiterjesztetett, tehát a haszon is kiterjesztessék, különben a magyar arisztokrácia sírját ásta meg.'' Egyben tévedett a levél: nem a magyar arisztokrácia sírját 19