Sebestyén József: Hodža Milán útja (Bratislava : Sekey Viktor, 1938)

Hatodik fejezet: Hodža és a magyarok

ket utolsó útjára. Hamuszín arculatú parasztokat, megdöbbent parasztokat látok, zokogó asszonyokat látok, amint a végső tisztesség adóját velem együtt leróják... Én nem felejtek — a magyar urak könnyen felejtettek!" Hodža Milán nem felejt és nem felejtette el a magyar parasztot új hazájában sem. Sőt igazán csak itt talált egymásra Hodža Milán és a magyar paraszt. 1923 április 29-ét írtuk, a köztársaság ötödik esztendejét járta, kicsit még gyermekcipőben járt, de a forró talajon épült alkotmány már a konszolidálás útján volt. Akik a köztársaság bukására spekuláltak, még határidőket mondogattak be holtbizonyossággal, ha aztán a terminus elmúlt és a jóslat nem teljesedett be, egyszer-kétszer prolongálták még, de ezekben a jóslásokban már csak az elbódítottak hittek. A próféták maguk semiképpen se. A magyar ellenzék játszmája el volt veszve. Az utódállamok magyarságának politikai orientációja Különös tragédiája a magyarságnak, hogy az utódállamokba ugyanazt az úripolitikát plántálta át, amelyet ezer éven át folytatott és amely végül Magyarország összeomlására vezetett. Észre sem vették ezek az urak, hogy mint egy demokratikus kormányzatnak reakciós ellenzéke egyenesen groteszkül hatnak. Különös, de nem egészen érthetetlen. A magyar politika az úriosztály kenyere-foglalkozása volt. A magyar parlamentben csak a gró149