Híres nyitraiak (Nitra. Dr. Faith, 1939)
33. Szántó Jani
rek alig érzik ennek szükségességét, kemény munka : megértetni az új idők parancsoló igényeit e téren. Üj, szakképzett muzsikus — és hozzá pedagógus tanítógárdáról gondoskodunk. Üj, csupa élet, csupa muzsika, csupa népiességet lehelő énektankönyveket adunk minden kis és nagy diák kezébe. A jég már meg van törve, a többit majd meghozza az idő. Káldor János írja a »Magyar zenetörténet kistükrében«. — A mai magyar egyházi zeneélet vezető alakja Harmat Artúr karnagy, zeneszerző és tanár, 1924 óta a Zeneművészeti Főiskola tanára. Miséi és egyéb kisebb egyházi művei a magyar egyházzene különleges értékei közé tartoznak. Egyike az elsőknek, akik az lúj magyar zene hatása alatt vonják bele a régi magyar nép-ének zenei anyagát az istentiszteleti énekbe. Jelentős tette, hogy Karvaly Viktorral együtt kizárólag népdalainkra támaszkodó énekiskolát írt. 33. SZÁNTÓ JANI Bécs városa 1932-ben ünnepi hetet rendezett, melynek fénypontja a dalosok és hegedűsök nemzetközi nagy nyilvános versenye volt. A verseny rendezésében több világhírű muzsikussal együtt résztvett Szántó Jani is, városunk fia, a müncheni zeneakadémia mesterképző osztályának vezetője. Szántó Jani nyitrai születésű — édesatyja Szántó Jakab nyug. polgári iskolai igazgató. Már mint hat éves gyermek tűnt fel játékával, igazi csodagyermek volt, azzal a különbséggel, hogy tehetsége vele fejlődött, nem állt meg, mint a legtöbb csodagyermeknél. Bécsben elvégezte a mesteriskolát, majd Berlinben Joachimnál tanult. Egy évet töltött Marteaunál és mint kiforrott művész fogadta el Nedbal Oszkárnak, a Wiener Tonkünstler Orchester akkori dirigensének meghívását. Később a lipcsei fümharmónikusoknál találjuk. Németországban méltó figyelmet keltett koncertjeivel. Szoros barátságot kötött a nagy Furtwängler Vilmossal, a világhírű zongoraművésszel és dirigenssel, kivel Németországban, Hollandiában, Belgiumban, Svédországban együtt lépett fel. Különösen Beethoven szonátáit interpretálták. Két évi együttműködés után Furtwängler a bécsi állami operaház dirigense lett — Szántó Jani pedig a müncheni zeneakadémiához került, melynek 1936-ig volt rendes tanára. — 53 —