Híres nyitraiak (Nitra. Dr. Faith, 1939)

21. Dombay Hugó

meg, nem hatott Dombay Hugó egyszerű íróasztaláig. Irt, mert lelke így sugallta. A vidéki író tragikuma őt is sújtotta : vele sem törődött senki, a pajtáskodó, kávéházi irodalom nem vette észre, csak néhány jó barátja hallgatta az ősz költő arany igéit, az évek hervadásával tisztuló, fenkölt világnézetét, bölcsészeiének érett igazságát, gyengéd lírájának meghalkuló, egyre finomabb húrjait. Hányszor ültem vele kertjében, maganevelésű fái között. A kerten friss reggeli szél fútt végig, kék gyermekszeme fiatal üdeséggel tekintett a felhőtlen, kék égre... Dombay Hugó hatalmas lelkében ős tehetség feszült. A vidéki város megfagyasztotta lávázó forrongását. Távol a főváros irodalmi mozgalmaitól, távol a kritikától lassan befelé kezdett élni. Elgondolni is káprázatos, mi lett volna belőle, ha az irodalmi középpont felismerte volna. így azután vidéki író lett, fel-fellobbanó lánggal, mely megsejteti a benne elfojtott tüzet, de fénye sokkal szelídebb, semhogy országos figyelem kísérte volna. Egy régi fénykép van előttem, virágok közt ül Dombay, karját egy szék karfájára hajtva, fejét lombok cirógatják. Csodálatos béke ül arcán, szeme félig lecsukva révül el, mintha a távolból lesné, hallaná az élet csobogását. Egy nagy bölcselő, egy nagy gondolkodó, egy nagy tudós feje ez, magas homlokát csak a tépelődő eszme ráncolta össze. Nyitrai költő volt — sohasem akart több lenni. Ügy élt közöttünk, mint egy király száműzetésben. Alig akadt valaki, ki követte volna, ha azt akarta, hogy megértsék, le kellett szállnia hozzánk. A vidék megbocsátotta neki, hogy különb volt. Elsősorban költő volt. Versei csak Nyitrán és a régi vármegyében terjedtek el, de ő úgy is olyan volt, mint az igazi nagy úr : nem mutogatta vagyonát. Sorai olyanok, mint a búzaföld tavaszi barázdái. Pacsirtadal hallik végig felettük, tele vannak hintve színtiszta maggal, egy igazvágyó, szépet kereső ember gondolatával. Sokat tanult és sokat tudott, de mindennél többet ért az ő nagy emberszeretete, a nemes embereknek ez a gyönyörű pazarlása. Olyan mint Ibsen hőse : teljesen egymaga állt, tehát a legerősebb volt. Körülötte zajlott a piaci élet, ő könyve fölé hajolva, az örök titkokat szomjúhozta.