Híres nyitraiak (Nitra. Dr. Faith, 1939)
8. Tóth Ferenc
ügyi titkár, akkor ismert nyitrai költő írta, a feliratot Fellner Jakab jónevű nyitrai kőfaragó-mester véste. A tábla szövege ez : ITT SZÜLETETT 1814. NOV. 4. E RDÖSI IMRE A BRANYISZKÓI HÖS PAP HARC RIADALMA KÖZÖTT LEGELÖL JÁRT Ö A KERESZTTEL, HŐSI NEVÉNÉL, Ô HONFI ! EMELJ KALAPOT. SZOLGÁLT ISTENNEK S CSATASlKON KÜZDVE HONÁNAK ; MEGKOSZORÜZTA NEVÉT HÁLA S IGAZ KEGYELET. 1894. MÁRCIUS 15. A táblát 1894 március 15-én avatták fel, ugyanakkor pályázatot hirdettek a legjobb, Erdősiről szóló ódára. A díjat Dingha Béla nyerte meg. Dicsérettel kitüntették Kenézy Csatár és Kubányi Béla ódáját. Kenézy verséből közöljük a következő versszakot : Bölcsője itt ringott... most is itt nyugosznak A »branyiszkói pap« szentelt hamvai ... Egy-két ibolyáját a kelő tavasznak Tegyük a sírjára, Nyitra fiai ! 8. A NYITRAI TÓTH FERENC ERŐSÍTETTE MEG A DARDANELLÁKAT Kevesen tudják, hogy a török haderő első újjászervezője, a Dardanellák megerősítője — kit egy Voltaire is megénekelt ! — nyitrai származású volt. Ez a dicső emlékű nyitrai 200 évvel ezelőtt született, 1733 nyarán. Jeltelen sírban pihennek hamvai a vasmegyei Tárcsa elfelejtett, régi temetőjében a nyitrai Tóth Ferencnek, vagy ahogyan ő írta franciásan, Tott Ferencnek. Tóth Ferenc a XVIII. század végén újjászervezte a török haderőt, főkép annak tüzérségét és műszaki csapatait, lerakta a világháborúban oly nagy szerepet játszó és akkor is megdönthetetlennek bizonyait Dardanellák erődítményeinek alapfalait. Híres író, diplomata és vüágutazó is volt