Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Rácz Pál: A bocskor

RÁCZ PÁL À bocskor. A venyigési szüreten történt, hogy a pókhasú öregurak nagyot nevettek egy készülő kópéságon. Arról volt szó, hogy Szemeskeyt meg kell tréfálni. Az alispán, mint házigazda benne volt a játékban. Megengedte, hogy a három vármegyei díjtalan fogalmazó joggyakornok a csizmájára mindig büszke Szemeskeyt, megfossza ettől a féltett ékkességétől. Ez pedig csak úgy volt lehetséges, ha Szemeskey — aki egyébként, mint megyei árvaszéki ülnök, leghangosabb tagja volt ennek a vármegyei társaságnak — elázik. — Szóval le kell itatni — állapította meg az alispán. — Le, a sárga földig, — toldotta meg az egyik díjtalan joggyakornok, Csöngedy Pál. — Majd én beleviszem — fölényeskedett a másik kópé, a körszakállas Bornemissza. Csak a harmadik ősjogász, Ajzó Ábris hallgatott. Ő már tudta mit fog csinálni. — Majd én elintézem! — mondotta harmadiknak. Szemeskey azonban fenn volt a Venyigés tetején és a szüretelő lányokkal ingerkedett. Kellő biztonságban tette, hiszen a felesége messze volt, benn a városban, valamilyen jótékonysági teadélutánon. Itt künn, az őszi szabadságban, a kacagó szőlőfürtök között, duhajosan érezte magát. Az alispán a borház előtti lugasban hozzákocintotta poharát a vármegyei főorvoséhoz és sunyin nevetett. — Nem lehet bírni ezekkel a fiatalokkal. A vármegyei főjegyző is felemelte poharát. — Csakhogy nem olyan könnyű Szemeskeyt leitatni...