Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Ilku Pál: Vándolok tanár úr

62 Németh is azt mondta, hogy igen. Ostor még sokáig beszélt arról, hogy a világ ma válságban van és nem mentheti meg, csak a kölcsönös bizalom, az Istenben való hit és a tekintélytisztelet. A kályha nagyon közel volt hozzám, nagyon sütött, nagyon melegem lett és azt éreztem, hogy így elgyengülök. A homlokom is nagyon forró lett és megint az Apám arcát láttam magam előtt, ahogy ez a halott arc tele van írva a röpiratnak szövegével. Ostor egy kérdést tett fel, onnan tudom ezt, mert felém fordult és az ajkai mozogtak. Nem értettem a kérdést és meg is ijedtem, mert nem értettem. — Nem értettem — mondtam — tanár úr kérem, nem értettem. — Nem értette ? — kérdezte. — Itt se figyel, ennyire nem érdekli semmi, ennyire nem érdekli senki, hogy még itt se figyel a tanárjára ? Mit mondjak neki ? Magyarázzam meg, hogy nem tudtam figyelni, hogy lehetetlen volt, mert nagyon gyenge vagyok, beteg vagyok, tehetetlen vagyok és az Apám halott arca üldöz, pedig még él az Apám biztosan. Mondjam ezt neki ? Hogy mondjam ezt meg neki ? — Úgy... ? — mondta Záró, — úgy ... és elhúzta az ú befűt. — Igen, —mondta— Németh, igen, ezzel helyeselt Zárónak. — Na, — mondta Ostor, — mi lesz ? Meg van maga bolondulva, hogy ennyire makacsul, szemtelenül viselkedik a tanárjaival szemben ? Most erővel tönkre akarja tenni magát, a múltját, a jövőjét, az egész életét, a szüleit? Igen? Amikor így beszélt hozzám Ostor, akkor már nagyon fáradt voltam, a láz nagyon égette a vérem és a bal tüdőm fájni kezdett. Mi lesz velem? Amikor azt mondta, hogy tönkre akarom tenni a szüleimet, akkor nagyon élesen jelent meg előttem a könyvem lapjain Apám halott arca.