Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Egri Viktor: Békesség

28 szobába és az ágyra vetette magát. Valami őrjitő fájdalom hasított belé, nem bírta már, a szivéhez kapott és elalélt. Majd föléledt, azt hitte a szive megszakadt és az arcának esett, hogy körme nyomán kiserkedt a vére. Kiált, jajong, de odakint nem hallják. Aztán elakadt a lélekzete: most vége Illés kiparancsolta Gézát... az ajtó becsukódott és elájult... Illés bejön és remegve éleszti Nincs szavuk, nincs vigasz, csak nyögnek és sóhajtoznak. Vége. A fiuk elment. Nem is jött vissza aztán... Hideg, szomorú őszi napok jöttek. Hajnaltól napszállatig a borús ég és a sáros föld között, mintha láthatatlan eső pergette volna, szakadatlan csurgott az eső bágyadt, lassú fonala. Egy délután ünneplőbe öltözött az anya. — Géza ilyenkor a gyárban van. Máskor nem mehetek, — magyarázta a kérdően rátekintő Illésnek. Illés bólintott, megértette. — Ne menj Anna, nem lesz jó vége. Az anya nem felelt és Illés érezte, hogy hiába is próbálná lebeszélni. Soká tépelődött Anna, mig erre az útra elszánta magát. Talán jó is, hogy megy, meg kell mindent próbálni. — Add ki a fekete ruhámat, — szólt aztán a feleségének. Az asszony megállt előtte, meghatotta, hogy Illés nem engedi egyedül. — Magam mennék, ilyesmit asszonyok jobban megbeszélhetnek egymással — ellenkezett. Illés nem tágított, így aztán együtt mentek, hétköznap. A lányt otthon találták. Jóalakú, sovány és halványború lány volt, rozsdaarany hajjal, mely lapos és nyomott homlokot árnyékolt. Magabiztos és energikus arcvonásaiban keménység volt s a szeme hűvös és kutató. Az anya elszoruló szivvel nézett körül a lakásban.