Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Darkó István: Szlovenszkói vásár

16 tökét az elfésült homlokán és ráalkudott volna. Visszavettem, így állított volna be haza, a ház igaz örömére. Mennyire siratta asszony, gyerek, amikor reggel elkötötte és nekiindult vele. Mikor a gácsi lepengette az árát, könnyes szemmel fogadta. Soha csikó így nem volt még a szive szerint... Hát visszavette volna, ha nyakán is a holnapi délelőttön az árverés. S most a németnél sincs, az is elengedte a kezéből a gazember. Bort parancsolt fölösen, a halinás elcsapott tanitó meg húzta. Megint a Göncölről szólót, mert észrevette a kivert, hogy ez fájdítja Jóskát. Elkapta a hegedűjét és úgy csapta a falhoz, hogy az szilánkokra reppent. Jozsinó sirva rakosgatta a darabjait az asztalra. Nem szólt árva mukkot se, csak rítt és pohár után kapkodott. Háromszor is teletöltötte és leküldte. Jóska nem nézhette ezt a siránkozást. Kikapta ami maradék pénze volt és a rongyos halina zsebébe gyúrta. Aztán hatalmasan kiáltozott: — Ki ami pénz még van ! Ki vele ! A gácsi ember már orral szuszogott az asztal felett és úgy motyogott, mint aki álmában védekezik: — Nekem összesen ennyi van... És szívesen kiadom... Parancs, parancs,.. Müller is előadott egy pár bankót. A gácsi ember ráuszította a halinást: — Motozd meg Jozsinó, van még nála! A németet erre olyan nevetés vette elő, hogy majd belefúlt. Kiszedte zsebei minden tartalmát és az asztal közepére rakta. Még egy koronát is előkapart valahonnan, megcsókolta és visszatette a mellényébe. Akkor aztán énekeltek. A gácsi embert is meghallgatták. Rekedten, érzelmesen elordítozta néhányszor: Ancsurka, dusicska, kgye szi bola .., Talán senki sem volt már a boltivek alatt, amikor Jóska létrát hozatott, felmászott rá és Jozsinó segítségé-