Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Zerdahelyi József: Lira a szakadék szélén

ZERDAHELYl JÓZSEF Líra a szakadék szélén, — Nyergelj János! Töpörödött vén cseléd vezette a Rárót. Gábor rápattant és elfüstölt a poros udvar kapuján. Nyár volt. Sárgára festette a meleg búzaföldeket. A közepén állott az aratás. Inges, gatyás aratók, marokszedő lányok sorzottak erre is, arra is. Dőlt le előttük a nehéz fejű szalma. Szikár magyarok kezében lendült a kasza. Soha meg nem állott. Daloskedvű lányok tisztították fel a nyomát. Ölelgették a tövéről leroskadt életet. És mint a hímes tojást, úgy rakták marokra. Ráhajló derékkal. Toronyay Gábor akkor taposta a harmincadik esztendejét. Tüzelte az élet ilyen ringása. Megállott. — Reggel részelünk. — Lehet — mondotta az arató gazda — csak a zab marad. — Elég sovány. — Keresztre bőven lesz. — Ki tudná, hogy fizet. Csiklandós szemével ránézett a lányra, aztán sarkantyúba kapta Rárót. Jó galoppot vágott. Riasztgatta a buzarakásokra gyűlt vadgalambot. Aztán lépésre fogta és a nagy nyári csendességben végig, hosszig járta a televonalzott tarlókat. Aki látja, azt hihette, hogy a keresztet számolja. Pedig másfelé, messze járt. Mély, nagy szenvedélyek birkóztak. Életre, halálra. A szivében. A lelkében. Szabadjára eresztette őket.