Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)
Szombathy Viktor: A házasság szentsége
145 Felállottam s úgy tettem, mintha nem tudnám, ki volna. — Máriássy Péter vagyok, — mondta, — a leányomat talán tetszik ismerni. — Igen, nagyon jó viselkedésű lány, — feleltem tartózkodóan, mert nem tudhattam, miért jött, iskolaUgyben-e, avagy saját maga dolgában. Leült. Elfogódott volt. Ez azonban nem a bátortalan ember elfogódottsága, hanem azé, akinek valami kényes mondanivalója van. Ismerem már ezt. — Tisztelendő úr, — mondta, — én rögtön belekezdek a mondókámba, amiért jöttem. Nem érdemes kerülgetni a témát. A lányom annyi szépet beszélt önről, önben van bizalmam. Gyónás-jellege sincs a jövetelemnek, éppen csak tanácsot szeretnék kérni. — Tessék! — mondtam várakozóan, hogy biztassam. — Én el akarok válni, — mondta most hirtelen minden köntörfalazás nélkül. — El akarok válni, — ismételte még egyszer, mintegy önmagának s rámnézett. Kár volna ilyenkor istenes tanácsokkal szolgálni, biblikus idézeíekhel fogni fültövön az embert, hiszen valószínűleg azért jött, hogy helyeseljem a szándékát, pecsétet akart rá üttetni, — meg kell tehát óvatosan kerülni a kérdést, nehogy időelőtt visszariadjon. — És miért? — ültem le vele szemben. — Talán furcsának tartja, hogy ismeretlenül ezzel rohanok be önhöz, de hiszen éppen azért teszem, mert eddig ismeretlen volt előttem. Rokonnal, baráttal úgysem lehetne ezt megbeszélni. Elkeseredetten legyintett. — Úgysem értenék ! — sóhajtott. Furcsa volt ezt az embert most sóhajtozva látni, aki az imént még egzecíroztatta a családját... Hallgatva ültem mellette, vártam, hogy beszéljen: — Nem leszek hosszú, — bíztatta újból önmagát, — fölösleges is. Kérem : valamikor nagyon szerettem egy to
