Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Szombathy Viktor: A házasság szentsége

143 — Minden áthallatszik! — kínálkozott a sógor Erre sem feleltem. Sajnos azonban, a verendát olyan magasra építette a sógor, hogy akarva-akaratlanul is átlátni a szomszédékhoz. A sógor nagy örömmel telepedett be egy kosárszékbe, kényelmesen elhelyezkedett s úgy fordúlt, hog mindent láthasson, ami odaát történik. Nos, odaát nem történt éppen valami épületes dolog: a körtefa alól előkerült egy feketehajú ember, ingujiasan, szivaros kezét magasra emelve s hangosan kiáiltozott az udvaron. — Ez az a Máriássy... — súgta a sógor, —korán nyugdíjazták, mert nem engedték, hogy tovább szolgáljon. A telekkönyvnél volt. Azt hiszem, a nevét is úgy magyarosította azelőtt, de most ipszilonnal írja. A sógor mindent tudott. Máriássy megállt a körtefa alatt és kiabált. Az uzsonnáért harcolt, flillelhalhatóiag, nemsokára meg is jelent egy barnaruhás asszony és nagysietve cipelte a tálcát, amelyen kávé volt és kifli. Alázatosan hozta, Máriássy eltűnt a körtefa alatt s ott egy lócára ült a tálcával. Aztán ismét elégedetlenkedni kezdett, cukorral nem volt kibékülve, vajat kívánt. Az egész uzsonna olt folyt le, előttünk, minden küzdelmével. — Nemszeretem — ember! — vélte a sógor. Izgatta ez az új szomszédság. Máriássy pedig ügyet sem vetett ránk, akik a magas verendán üitünk; úgy viselkedett, mint egy szuverén fejedelem a maga birodalmában. — Azt mondják, — kezdte megint a sógor, — nem mindig viselkedett így. Egészen az utolsó időkig példája volt a jámbor, mindennel megelégedő férjnek, a régi otthonban. Talán egy hete, hogy a szelíd házinyúlból dühös tigris lett és senki nem tudja a változás okát. Valami nagy dolog történhetelt a Máriássy család beiéletében. így mondta : „beléletében". A sógor szerette a fontoskodó szavakat megforgatni a nyelve hegyén. Ilyeneket