Wallentínyi Samu (összeáll.): Hegyvidéki bokréta. (a szlovenszkói és ruszinszkói magyar írók prózai antológiája) (Rimaszombat. Rábely Károly Könyvnyomdája, 1934)

Szabó Béla: Mindenkinek része van benne

125 szeméből kisugárzó melegével, szerencsés utat kívánt és elengedett. Két kilométert gyalogoltam a frissen esett puha hóban, míg eljutottam az állomásig. Jókor érkeztem, még volt időm izzadt arcomat megtörülni, de messziről már látni lehetett a sebesültszállító hajnali vonat véres szemét. Szuszogva, nyögve, mint egy beteg állat cipelte be ha­talmas testét a mozdony. A katonák körülfogtak. Hogy árúmat el ne lopkod­ják, testemmel félig kosaramra borúltam. Mindenkinek előre kellett fizetni. Az egyik katona, kinek egyik karja hiányzott és arca fehér gázkötéssel volt körültekerve, melyből csak a szeme és szája látszott, tanácstalanul állt mellettem. Láttam, illetve éreztem, hogy ennek egy fillérje sincs és csak várja az alkalmat, hogy meglop­hasson, de én az ilyesmihez hozzászoktam és résen voltam. Éppen az utolsó süíeménydarabot kínálíam, mi­kor a katona hirtelen kikapta kezemből és mohón bele­harapott. Az egész egy pillanat műve volt, de én már ott csüngtem rajta, mint egy vérszívó görény és tíz köröm­mel felsebzeft arcának estem. A katona kezéből kihullott a sütemény, hörögve tört ki belőle a fájdalom, mint nyi­tott sebből a vér. Még volt annyi ereje, hogy lerázzon magáról, vérző arcát ép kezébe rejtette és eltűnt a sötét­ben. Ott maradtam állva szédülten vakmerőségemtől, de nem volt időm tépelődni, jött egy katona és egy széles derékszíjat kínált a süteményért, odaadtam. Csak ezután vettem észre, hogy másik kezemben egy kötést szoron­gatok, undorral hajítottam el és véres kezemet a fehér hóba törültem. Az úton, hazafelé menet, folyton a keze­met néztem, számtalanszor dörzsölgettem meg hóval, de még mindig az volt az érzésem, hogy véres. Otthon apámnak adtam a szíjjat, anyámnak átadtam a pénzt, imádkoztam, megreggeliztem és nekiindúltam a kaszár­nyáknak. A történtekről hallgattam, de belül valahol mélyen, reszketett a vérem, végre délben az ebédnél kibújt

Next

/
Thumbnails
Contents