Brogyáni Kálmán: Festőművészet Szlovenszkón. Tanulmány (Kassa. Kazinczy-Könyvtár, 1931)

Jegyzetek

118 A klasszikus ideál helyett, melyben a kor a felelőtlen menekülést kereste, — mikor az uralmon levő osztály elmúlásának biztos érzetével az egykori életes szépségek, a görög-római, reneszánsz művészetek lárváiba rejtette fejét és az abszolút, a tiszta és nyugodt szép jelszavával nem akart tudni a művészet társadalomdinamikai jelentőségéről — megjelenik az élet, a társadalmi viszonylatokat való módon feltüntető élet művészete. Az új alakulás pszíhológiája azután azonnal jelentkezik a művészetben. A polgári szabadverseny, a felelőtlen egyéniség-kiélés, az egyéni kezdeményezés jellegének hiperkultusza megfosztja a művészetet is a kollektív, társadalmirendi felelősség súlyától. A polgári pszihé megnyilvánul a művészetben : a művészet az egyéni kvalitások zsonglőrösködésévé válik a társadalmi vonatkozások tekintetében. Zsenikultusz keletkezik. Az individuális képességeket, amelyeknek a jelentőségét, kifejező súlyát mindig a társadalmi viszonylatok határozzák meg — túlbecsülik. A társadalmi kapcsolatok és jelentőségek érzésétől így megfosztott művész azután az önmaga egyéniségének légüres terébe síklik. A kollektív jellentőségektől megfosztott művészet azután — a tisztán csak optikai tartalmával, amely mögött az egész társadalma pszihéje rejtőzik — csakis azok számára válik érthetővé, akiknek esztétikai, a képoptikai műveltségük elég magas ahhoz, hogy az optikai problémákat megérezzék és élvezzék a képen, így a polgári osztály alsóbb, a kispolgári rétege megérti a ma már optikai problémanélküli naturalizmust, mert egyszerűen csak élete közönséges dolgaira (a lóra, kutyára, házra, gyümölcsre, halászra stb., stb. a téma szerint) ismer bennük. Ez a ráismerés elég kielégülést nyújt számára, többre nem törekszik. A nagyobb kulturáju polgárság, az ú. n. intelligencia, de különösen az intelligencia vagyonos része, akik eminensen vásárolják a műalkotásokat, nagyobb kulturája folytán magasabbra tudott emelkedni és a naturalizmus optikai tartalomban fejlettebb fokát, az impresszionizmust, megérti, pártolja. Maga a

z impresszionizmus, látszólagosan objektív: „semmit sem akarok, csak tiszta művészetet", l'art pour l'art állásfoglalása semmiféle kollektív társadalmi jelentőséget nem vállalt. Tehát: állást foglal amellett, hogy nem foglal állást — tisztán csak optikai problémákat (a forma felbontása színnel) ád. Az impresszionizmus így nem lévén kenyérés szívügye, de még csak kultúriigye sem egy osztálynak sem, a gazdag gyűjtők, az esztétizáló schöngeistek, az irodalom és a művészek játékává vált. A legfrappánsabb példa rá, hogy az intelligenciának csakis a kiváltságosaiban van meg az a látásbeli intelligencia, hogy megértse az impresszionista képet A többi egész természetesnek veszi, hogy nem ért hozzá. És ez a polgári lélek talajáról valóban természetes is ! így lassan meghatározódott a művész helyzete a társadalomban is. Eleinte még minden vonalon támadták az impreszszionizmust (Zola és a naturalista írógárda szolidaritása a festő-