Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)

Komárom (Dr. Kapy Rezső)

A magyar bizottság természetesen azonnal visszautasította ezt a különös ellenjavaslatot. Teleki és Kánya kifejtették, hogy Magyarország változatlanul kitart azok mellett az elvek mellett, amelyek alapján már húsz éve követeli az igazságot. Ez az alapelv: a népek önrendelkezési joga. Magyarország az önrendelkezés elvét az 1910-es népszámlálás adatai alapján akarja érvényesíteni. Ezt az alapot fogadta el a müncheni négyhatalmi konferencia is és Magyarország ebből az álláspontból nem engedhet. A Csehszlovákiához csatolt magyarlakta területeket minden további vita és halogatás nélkül vissza kell csatolni. A csehek látszólag figyelemmel hallgatták a magyar miniszterek fejtegetését, de kijelentették, hogy erre nincs felhatalmazásuk és ezért legjobb lenne, hogyha a tárgyalásokat elnapolnák, mindkét delegáció érintkezésbe lépne a kormányával és majd később, valamikor ismét összeülnének. A magyar delegáció elfogadta, hogy a kormányaikat megkérdezzék, de hangoztatta, hogy nem engedi ezen a címen megint elodázni a tárgyalásokat. A magyar miniszterek hajlandók azonnal autóval Budapestre utazni, holnap reggelre vissza is térni, szerdán délben tehát már ismét összeülhetnek a delegációk. Ennyi idő alatt a csehek is megbeszélhetik az ügyet a prágai kormánnyal. Tiso még próbált kibúvót keresni, de mikor Kánya Kálmán külügyminiszter kijelentette, hogy ő közel hetven esztendejével az ügy érdekében hajlandó Pestre autózni, tárgyalni és megint rögtön visszautazni, nem érti tehát Tisoék vonakodását. Ez elől az érv elől már nem lehetett kitérni, a csehek úgy döntöttek, ahogy a magyar delegáció indítványozta. Ez a délutáni tárgyalás negyed ötig tartott; háromnegyed hat órakor Kánya Kálmán és Teleki Pál már gépkocsikon elindultak Budapest felé. Ekkor este, amikor a hídon visszatértem, a spanyol lovasoknál elém toppant három szuronyos cseh katona. Nem tudtam, mit akarnak, de egyikük megszólalt magyarul: — Tessék mondani, mi van odafönt? Döntöttek már? — Még nem tudunk semmit, — feleltem. — Azt szeretnénk tudni, hogy mi beleesünk-e a visszakerülő területbe? — Hová valók? — Rozsnyóra ... — és mindhármuknak büszkén felcsillant a szeme. Ez megnyugtató volt. Hiába minden huzavona, a cseh határt és a cseh szögesdrótot őrző cseh egyenruhás szuronyosok lesik a híreket: Rozsnyó visszakerül-e ... Rozsnyó visszakerül-e? ... Aznap már megkezdődött a magyar Felvidék felszabadulása: a sok vérrel, könnyel megszentelt magyar föld két kis darabja ismét beleilleszkedett a haza kereteibe. 72