Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)

Komárom (Dr. Kapy Rezső)

mikor még odaát, a régi magyar Komáromban kezdte meg pályafutását, sírástól elfúló szavakkal köszöntötte a delegációt. A bizottsággal együtt érkezett dr. vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály miniszteri tanácsos, a miniszterelnökség sajtóosztályának vezetője is, aki a tárgyalások során kezdettől végig a nehéz sajtószolgálat vezetője volt. Ö hozta el az újságírók részére azokat a „Doporuceni"-ket, amelyeket a csehszlovák kormány adott az újságírók részére, hogy a hídon átmehessenek cseh-Komáromba. Akkor még nem tudtuk, pedig ezek az igazolványok már elárulták, hogy cseh részről hosszú halogató játék készül. Az igazolványokon ugyanis rajta állott, hogy „érvényessége tart: 1938 december 31-ig". Most utólag csak jóízűen mosolyognunk lehet azon, hogy a csehek még december 31-ig is csak az ő igazolványukkal akarták megengedni az átkelést a komáromi hídon ... A tanácskozás megkezdése este hét órára volt kitűzve. Még volt odáig közel két óra. A delegáció tagjai a Zsófiára vonultak vissza, tanácskozásra. Mi, újságírók azonban már nem tudtunk várni. Elkapott a lázas türelmetlenség, hogy minél előbb, egy percet se késve, átmenjünk a hídon és lássuk, hogyan készül a komáromi magyarság a felszabadulás reményét hozó magyar bizottság fogadására. A híd közepéig zavartalanul eljutottunk, itt azonban megállást parancsoltak a hatalmas „spanyol lovasok". Alig félméteres kis rés volt csak az átbújásra és a rés mellett szuronyos cseh katonák állottak. Úgylátszik, utasítást kaptak már, mert az igazolványainkat minden akadékoskodás nélkül elfogadták és megindulhattunk a túlsó part felé. Alig tettünk pár lépést a híd gyalogjáróján, amikor már utánunk kiabáltak: — A kocsiút közepére menni! Máshol nem szabad. Mit tehettünk? Lementünk a kocsiútra és ott folytattuk utunkat. Kínos, különös fogadtatás volt ez a párperces út. A „szabad" Csehországba úgy vonultunk be, hogy hátunk mögött a szöges spanyollovasok terpeszkedtek, a híd vasszerkezetén pedig mindkét oldalon végig, hatalmas ekrazitcsomagok lógtak. Szemközt, a híd cseh feléről géppuska meredt ránk. Sétáltunk szembe a géppuskával. Két cseh katona mosolyogva babrált a gépen és felénk irányította a csövet. így érkeztünk meg csehKomáromba A hídfőnél egy sereg cseh katona és vámtiszt fogadott. Megnézték az iratainkat és udvariasan útbaigazítottak — magyarul: — Tessék arra menni, a Baross-utca felé. Hogyan? Idegen országba érkeztünk? Ez nem Magyarország? Ezt hívják Csehországnak? Hiszen itt mindenki magyarul beszél! Nem volt sok időnk a töprengésre. Pár száz lépéssel átjutottunk a második Dunaágon, magához a városhoz: a Baross-utca torkolatához. Most ismét megtorpantam és megdörzsöltem a szememet: ébren vagyok, vagy álmodom? — 66 -