Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)

Az első viharfelhők Prága felett ( Dr.Matolay Géza) - Hitler nürnbergi üzenete

— A nemzetiszocialista állam az európai béke kedvéért nagyon sú­lyos áldozatokat vállalt magára. Nemcsak nem ápoltunk semmiféle revans­gondolatot, hanem azt teljesen ki is küszöböltük. Nincs az az európai állam, amely a békéért többet tett volna, mint Németország, mely nagyobb áldo­zatot hozott volna a békéért, de értsék meg, hogy minden áldozatnak meg van a határa is és hogy a nemzetiszocialista államot nem lehet összetéveszteni Bethmann-Hollweg és Hertling államával. — Ezeket a kijelentéseket azért teszem, mert az idén olyan esemény történt, amely mindnyájunkat arra kényszerít, hogy magatartásunkat meg­jelöljük. Ebben az évben Csehszlovákiában a népszavazás végnélküli halo­gatása után legalább községi választásokat akartak tartani. Prágában magában is tisztában voltak a cseh pozició gyöngeségével. Féltek a német nemzetiség és a többi nemzetiség egységétől. Ezért különleges intézkedésekhez nyúltak, hogy a választókra gyakorolt nyomással befolyásolják a szavazás eredmé­nyét. A cseh kormány arra a gondolatra jutott, hogy a leghathatósabb esz­köz a brutális megfélemlítés és ennek érdekében a cseh állam hatalmi eszkö­zeinek demonstrálása, azzal a számítással, hogy a cseh karhatalom láttára a szudétanémetség óvakodni fog nemzeti érdekeinek képviseletétől és az ennek megfelelő szavazástól. Avégből, hogy ezt a tüntetést a világ előtt ért­hetővé tegyék, Benes úr, Csehszlovákia elnöke, azt a hazugságot terjesztette el, hogy Németország csapatokat mozgósított és hogy ezek bevonulni készül­nek Csehszlovákiába. — Elsősorban emlékeztetek itt arra, hogy ilyen hazugságok terjesz­tése nem újdonság. Körülbelül egy esztendő előtt egy másik ország sajtója azt a hazugságot terjesztette, hogy húszezer főnyi német csapatot tettek partra Marokkóban. Ennek a hazugságnak zsidó gyárosa azt remélte, hogy forgalombahozásával háborút idézhet elő. Akkoriban elég volt, hogy a francia nagykövetnek nyilatkozatot tettünk: így sikerült ezt a szélhámosságot kikü­szöbölnünk. A mostani alkalommal egy másik nagyhatalom nagykövetét biz­tosítottuk, hogy ebből a cseh állításból egyetlen szó sem igaz. Ezt a kijelen­tést megismételtük, de azonnal közöltük a prágai kormánnyal is. A prágai kormánynak azonban szüksége volt erre a csalásra, mert ez ürügyül szolgált neki példátlan terrorisztikus eszközeihez a választók befolyásolása végett. Jtt most utólag kijelenthetem, hogy 1. abban az időben egy német katonával sem volt több a zászló alatt, mint máskor, 2. egyetlen német katonát sem küldtünk a határra, sőt egyetlen né­met katona sem volt rendes békehelyőrségén kívül. Ellenkezőleg, utasítást adtunk, hogy még a legcsekélyebb látszatát is kerüljék annak, mintha részünkről nyomást gyakorolnánk Csehországra. Mindazonáltal gyalázatos módon olyan hangulatot terjesztettek, amely szinte egész Európa mozgósí­tására vezetett, csakis azért, mert a cseh kormány katonai nyomás alatt akarta a választásokat megtartani, hogy a választók szavazati jogukat ne — 32 — 3*

Next

/
Thumbnails
Contents