Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)
Zárószavak (vitéz Rózsás József)
A Vitézi Rend Zrínyi Csoportja bajtársi munkaközösség a magyar katonaeszmény szolgálatára. Ennek a tevékenységnek pedig az a főcélja, hogy az egészséges katonaszellem kialakításával a legnagyobb erőkifejtésre képesítsen mindnyájunkat. A magyar életben sokszor nemcsak fegyverrel kell a harcot végigküzdeni, hanem szerszámmal, írótollal vagy a békés munka más eszközével is. A tudás önmagában nem elég, jellembeli értékekkel kell párosulnia. Vagyis az eszményi katonának erkölcsi lénynek kell lennie. Minden tettét, az egyéni érvényesülés helyett, a közösség ügyének a szolgálatára irányozza. A szolgálathoz tartozik az önzetlen adás is. Szolgálni és adni, ez a Zrínyi Csoport feladatának lényege. Ezt a feladatot kívánja a Zrínyi Csoport e könyvvel is betölteni. A könyv eladásából — az előállítási költségek levonása után — megmaradt összeget nem tartja meg magának, hanem örömmel, hogy adhat, odaajándékozza azoknak, akiknek cselekvő részük volt a Felvidék felszabadításában, de nincs anyagi erejük a könyv megszerzéséhez. Ahány példányt a tehetősek megvásárolnak e könyvből, annyi olcsóbban előállítható példányt ad a Zrínyi Csoport emlékül szegénysorsú vitézeknek és a Felvidék visszacsatolásában résztvett honvéd legénységnek. Bár értenék meg és éreznék át minél többen ezt az ősi és mégis új magyar szellemet, hogy szent magyar akarásban összeforrva, megújított erővel minél előbb elérhessük célunkat, hogy az első visszatért országrészt az utolsó rög is kövesse természetes helyére: ezeréves magyar Hazánk kebelébe. Végül magának a műnek a megalkotásáról kell néhány szót írnunk. A szerkesztés munkálatait dr. Matolay Géza végezte. A képanyag összegyűjtését és sajtó alá rendezését Kern Ferenc intézte, akinek főként a földrajzi anyagnál dr. Strömpl Gábor segédkezett. A kézirati és művészi rajzanyagot a Vitézi Rend Zrínyi Csoportjának munkatársai, valamint a Függetlenség és Esti Újság munkatársai adták. A külső borító címlapot vitéz Pataky Ferenc rajzolta, a vászonkötéses fedéllap díszítéseit pedig Haranghy Jenő tervezte. A kiadás és szerkesztés egyéb munkálataiban közreműködtek még vitéz Mezey Dénes és Zimányi György. A mű nyomdai előállítását a Stádium Sajtóvállalat Rt. végezte nagy technikai felkészültséggel és a vállalat szakembereinek lelkes támogatásával. Mindezt csupán a tárgyi adatok megőrzése végett és nem hivalkodásból mondtuk el, hiszen munkatársaink ezt a feladatot is jelszavunk gyakorlati megvalósítására „önként és önzetlenül" végezték, az ősi, örök s most megújuló magyar katonaeszményünk dicső szolgálatára. Budapest, 1939 március hó. A VITÉZI REND ZRÍNYI CSOPORTJA Központi Vezetősége nevében: vitéz Rózsás József - 233 —