Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)
Megértük a feltámadás napját
köszöntötte a miniszterelnököt, aki azután elfogódott, remegő hangon köszönte meg az ünneplést. — Magyar testvéreim, — mondotta a miniszterelnök — megértük a magyar feltámadás napját! Nehéz, idegőrlő hetek állanak mögöttünk. Higyjétek el, a magyar érzés és virtus nemcsak bennetek, hanem bennem is forrongott. Negyven hónapot töltöttem kint a harctéren, az én szívem is gyorsabban vert, az én vérem is hevesebben pezsgett. Mégis tudtam, miről van szó, tudtam, hogy felelős vagyok nemcsak a magyar igazságért, hanem a drága magyar vérért is, amelyből olyan kevés van. Ezért jártunk azon az úton, amelyet követtünk és ma megállapíthatjuk, hogy eredménnyel követtük. Tizenkétezer négyzetkilométerrel és egymillió lakossal gyarapodtunk. Hálás köszönetemet kell kifejeznem Olaszország és Németország nagyszerű vezetőivel szemben, akik vállalták a döntőbírói feladatot és támogattak bennünket ebben a nehéz helyzetben. Hálát kell mondanunk harmadik barátunknak, Lengyelországnak is. De legnagyobb hálánk a Gondviselést illeti meg, hogy megadta nekünk ezt a mai napot. — Az ünneplés és öröm napjai rövidek, előttünk munka áll. Ezt a nemzetet boldoggá, erősebbé és magyarabbá kell tennünk, meg kell nyitnunk az útját az új nacionalista és katonai szellemű, faji öntudattal, keresztény erkölcsökkel bíró és szociális igazságot szolgáló új magyarságnak. Ezt a szép napot nem fejezhetjük be szebben, minthogy hódolatunkat, szeretetünket, hűségünket kifejezzük a kormányzó úr Öfőméltóságának. Vonuljunk át a királyi palota udvarára, hogy hódolattal köszöntsük Kormányzó Urunkat! — Éljen Horthy! Él-jen Horthy! — zúgott a miniszterelnök szavai után félszázezer torokból a kiáltás. Lobogó fáklyák és reflektorok fényében vonult át az egész ünneplő tömeg a miniszterelnök vezetésével a királyi palota udvarára, ahol zászlók alatt felsorakozott. Benn felgyúlt a csillárok fénye, kigyúltak a várudvar lámpái és a palota erkélyén megjelent Magyarország Főméltóságú Kormányzója, hogy meghatottan mosolyogva, örömtől ragyogó szemekkel fogadja a boldog magyarok hódolatát. A tömeg elénekelte a Himnuszt, azután Imrédy Béla miniszterelnök a következő szavakkal üdvözölte a legelső magyar embert: — Főméltóságú Kormányzó Úr! A lelkes magyar ifjúság és Budapest népe szeretettel és ragaszkodással jött ide Főméltóságú Kormányzó Urunk elé, hogy köszönetét, hűségét és háláját tolmácsolja. — Főméltóságú Urunk, húsz évvel ezelőtt Szegeden magasra tartotta a magyar feltámadás lobogóját. Ez a lobogó jutott most diadalra. Ennek a diadalrajutásáért köszönjük valamennyien Főméltóságod kétévtizedes bölcs, biztos és bátor kormányzását, köszönjük ezeknek az utolsó heteknek idegőrlő izgalmaiban férfias, nyugodt és határozott helytállását. — Ennek a megnagyobbodott nemzetnek minden fia hűséggel és hódolattal követi Főméltóságodat azon az úton, amelyen vezet, mert tudja, hogy ez a helyes, ez az igaz magyar út. Ez fog bennünket elvezetni az igazi szép magyar jövő felé. Az Isten bőséges áldása kísérje Főméltóságú Uramat, — 111 — 9*
