Matolay Géza (szerk.): Felvidékünk – honvédségünk Trianontól-Kassáig. Történelmi eseménysorozat képekkel (Budapest, Vitézi Rend Zrinyi Csoportja, 1939)
Fegyverbe !
szedőinek és defetistáknak pusztulniok kell. De ugyanúgy pusztulniok kell azoknak is, akik az önmagukon elmulasztott belső revizió és önkritika hiányában, vagy talán valami hatalmi vágy tébolyától fűtve nem átallanák ezt az országot a feltámadás felé vezető útján elgáncsolni, a frontot megbontani s akár öntudatlanul is a csatornák mélyén leselkedő, véresen vörös destrukciónak utolsó erőlködésében a kezére dolgozni. — íme: ez a belső út. Világos, egyszerű és járható, de ugyanolyan világos és egyszerű az az út, amelyet külső vonatkozásban kell járnunk. Magyar és magyar között véleménykülönbségnek itt sem lehet helye. Három nagy barátunk tett mellettünk tanúságot e nehéz időben, kiállásuknak köszönhető, hogy felvirradt a magyar reményeknek. Ez kötelez és köt minket — ?z érdekek és érzelmek régi és erős szálain kívül — a hála szálaival akkor is, ha áldozatba kerül. Barátainknak bizonyultak: barátaik vagyunk. S a történelem zajlásában épúgy, mint a békés polgári munka napjain az együttműködés útjait kell velük keresnünk. Ebben is egyek vagyunk és egyek leszünk, mert elmúlt az ideje annak, hogy egyik magyar erre, a másik amarra sandítson a külföld felé. Ma egy a magyar akarás és egyetlen becsületes magyar tekintet sugárzik szerte a világba ebből a szenvedéseiből új élet felé bontakozó országból. — Ez az út, amelyen járok. — Tudom — nem leszek egyedül. Az egész ország népe tombolva, a végsőkig feszült idegekkel követelte magyar testvéreink felszabadítását, a nagyon elhúzódó válság megoldását. Minden magyar városban tömegtüntetések zajlottak, tízezrek és százezrek vonultak fel az utcákon, hogy a nemzet elszánt akaratát, készenállását kifejezésre juttassák. A legimpozánsabb és leghatalmasabb tüntetés természetesen Budapesten zajlott le. Október 20.-án kétszázezernyi tömeg gyülekezett a Pálffy-téren, Bem apó szobránál, hogy a lengyel-magyar barátság mellett tüntessen és egyúttal a cseh huzavonák befejezését, a magyar nemzeti aspirációk teljesítését követelje. Soha még Budapesten ilyen beláthatatlan tömeg tüntetésben részt nem vett: egész városnegyedek forgalma órákra megbénult a végtelen oszlopokban felvonuló tüntetők miatt. A Pálffy-teret és az oda torkolló utcákat zsúfolásig megtöltötték a gyűlés résztvevői, akik izgalmasan lelkes hangulatban fogadták a szónokokat, elsősorban gróf Lubienski Mihályt, a lengyel külügyminisztérium Budapesten időző kabinetfőnökét, a lengyel követség vezetőit és a magyar-lengyel barátság itthoni előharcosait. Kétszázezer ember követelte mindent elsöprő erővel a lengyel-magyar határt, Csehország visszaszorítását igazságos, méltányos, népi tömegeinek megfelelő keretek közé. A gyűlés után küldöttségek vonultak fel a lengyel és az olasz követséghez és emlékiratba foglalva átadták az elfogadott határozati iavaslàtokât: az egész magyar nemzet egyhangú követeléseit. — 98 — 9*
