Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Marék Antal: Ballada a végekről

— A lovak ott fagyoskodnak már jó egy órája. Meg sem tudnak mozdulni, amíg kend nem megy a segítségükre. — Hát ezért hívattál? — makacskodott Péter. Ezért üzentél, hogy beteg a ló? Emiatt ugyan visszamehetek — mérgeskedett. — Hát nem segít kend? Karácsony szent estéje van és kend nem segít? — Nem. Mért hívtál? — Nem segít kend? Akkor mehet vissza szépen a kocsmába. — Megyek is. — Az ajtó csattogva csapódott a menyecske után. Még hogy ô segítsen? Velký Pavel három házhelyes. Neki alig fél házhelye van. Ök dolgozták az urasági földeket, mióta csak élnek. Ők adták a fuvart, a napszámot. Mióta a telepesek itt vannak, kiestek mindenből. Miért segítsen? — dacoskodott. Mi köze hozzá, hogy széttörött a kereke? Segítsen magán Velký Pavel. Tétova mozdulatokkal elindult. Hanem a kis hídon megállt. A csendes éjtszakában hallotta, ahogyan a ház mögött beszélgetnek. Visszafordult. A kis Bodor-gyerek megint csak kint kecmergett az udvaron. Szaladt az apja után. Rudat és kötelet szedett elő a kamrából. A gyerek fogta a végét a rúdnak, úgy segített. — Adjon Isten — mondta Pavelék felé és megbökte a báránybőríüvegét. A feleletre nem várt, hanem megállt a szekér mellett. Egy kis ideig csak nézte. Aztán hirtelen mozdulattal elkapta a kocsi sarkát és egyetlen mozdulattal felemelte. A rudat odakötözte a kerék helyett A gyerek ott tátotta mellette a száját. Csend volt. A lovak szőrén fehérre fagyott a párolgás. Velky Pavel ott topogott mellette rövidke darócruhában. Szavak buborékoltak elő belőle, amiket Bodor Péter nem értett. Az asszonynép kendőbe burkolva fent ült a hátsó ülésen. — Gyakujem, gyakujem — mondogatta, mikor Péter befejezte. — Szívesen — válaszolta Bodor Péter, mert ha nem is tudott egyetlen szót tótul, ezt gondolta, hogy köszönöm lesz azon a fránya, nehéz nyelven. A széthullott küllőket is beszórta az ülés alá. A leg' utolsót a kis Bodor-gyerek szedte ki a szekér alól. A szekér elindult. Bodor Péter pedig odaszólt a gyereknek: — Eredj és mondd meg az anyádnak, hogy Velky Pávelék elindultak. Mikor magára maradt, jókedvű lett. Csak eg}' pillanatra csikordult fel benne valami dühféle. — Karácsony van — morogta félhangosan. S az ezüstfényességhe merült házak között megindult megbékélten.