Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Sági Farkas István: Levél a leányomnak

îfîe-oda szállsz nagylányosan komolykodó s mégis csacska kedvvel s derűt hintesz ott is magad körül. Születésnapi köszöntőt akartam írni s lám. így kipellengérezlek a világ előtt. De akármilyen rossz is a világ, mindenütt vannak édesanyák és édesapák (Tamás Miháiyék egész biztosan kétszer is elolvassák ezeket a sorokat, mert mi mindig a gyerekeinkkel szöktünk egymásnak dicsekedni, azért vagyunk békességben az irodalomban is), akik hasonló gondolattal emlékeznek meg leányaikról. Mert miattatok aggódunk, titeket féltünk ebben a zavaros világban. Szeretném, s melyik magyar szülő ne szeretné, ha magyar ember felesége lennél, vallásotok és nemzetiségtek nem lenne különböző. Szeretném, ha hozzá még magyar nevű magyar is lenne majd a vőm, bár apád deákkori városában — deus ex machina — hozzám adtak már feleségül. Emlékszel-e, hogy amikor lévai nagymamáddal hármasban ültünk Kati néni nyári vendéglőjében, azt kérdezi a néni: — Ejnye, talán csak nem a fiatalúr felesége? Mire én örömmel és mosolyogva nyugtattam meg: — Nem. nem, egyelőre csak a leányom! Akkor derűsen mosolyogtunk egymásra s őrültem, hogy még fiatal vagyok, mert akkor is arra gondoltam, hogy az Isten elég erőt fog adni ahhoz, hogy titeket fölneveljelek. Mert azért dolgozom, azért tűröm el a sokszor kijutó hivatalos, félhivatalos és magánhelyekről érkező megalázást és lekicsinyléseket, mert Neked akarok szebb jövőt teremteni. S lám, mennyire érzed már, hogy minden kis családnak úgy össze kell fogni, mint a fecskefiókáknak s milyen komolyan mondtad, hogy újabb kis testvérkét várunk (magyar embernek legalább három gyermeke legyen): — Ne féljetek, ha meghalnátok, én Zolival fölnevelném! Negyedik testvérkétek ott nyugszik egy akáclombos kis temetőben. De talán ő is velünk volt ennél a gyermekded és mégis szentül komoly fogadásnál. Talán ott nevetett le valamelyik bohókásan hunyorgó, alkonyi csillagból s integetett felénk, felétek: — tJgy, úgy, majd én is vigyázok rátok. Mert ránk, apádhoz hasonló, munkás magyarokra csak a jó Isten vigyáz. Hol Végh kanonok bácsit küldi el Pozsonyból, hogy Neked atyai áldást hozzon (emlékszel-e még erre a megható jelenetre?), hol apádnak szerez kisded őrömet, amikor több szívvel és nagyobb darab kenyérrel tud rátok gondolni, hol a Te bizonyítványodba rejti el az ajándékot, hol az öcséd öreges komolyságában csillogtatja meg a fiú jövő tudását és szellemét, hol csak úgy örülünk egymásnak, mintha mindannyian bohó gyermekek lennénk, mert hálistennek, tudunk még örülni fűnek, fánál;, virágnak, egy pár új cipőnek, egy szép könyvnek, a csillogd karácsonyfának, zengzetes magyar szónak, imádságnak, dalnak, mindennek, aminek szegény magyar emberek örülhetned m