Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Zerdahelyi József: Zakár Manci küszködése

radt örökre. Ês ott fúrta, faragta, kínozta a két magának való ember szívét. Mert hát olyan az, akár a szú a gerendában, beássa magát a közepébe, oszt nem veszi ki onnan se isten, se ember, hacsak fel nem gyújtja a házat valami gazdátlan láng. Maris, a zsétárba hált vízzel locsolta meg a tehén tőgyét, a kötőjével törölte szárazra. Gyalogszéket kapott maga alá, a lába közé vette a zsétárt, nekitámasztotta a kendős fejét a Rajnai oldalának és elkezdte a húzogatást. Darabig nem volt semmi hangja, mert erős fejő volt a tehén és meg kellett törni a tőgyét, amíg leadta, de kis időre vékony csurgás verődött a zsétár bádog fenekére, úgy szólt, mint a cigány kontrás hegedűje. De hogy gyűlött a habos meleg tej, ez is változott és olyan lett, akár a nagybőgő, vagy, mintha macska dorombol . Tejszag áradt az ólban és a puffadó tejhabot meg-megszahdalta a Maris könnye, ameiyik győlött a szeme gödrében, mindig és patakot lestett a képére, amikor megcsurrant Büszke Balogh Péter a trágyát takarította a kézikosárba és vitte volna az udvar hátában négyszögbe gondozott telepbe. De útközben megállott, letette a kosarat az udvar földjére és lapátért nyúlt, azzal szedte a többihez a porral vegyest árvaganajat Mikor visszajött azt mondta: — Soká fejed, pedig zülleszteni kéne, hogy közel a borjazás. Maris észre tért a rívás bajából és abbamaradt a fejés. — Most- se fejtem ki, estére meg el is hagyhatom egészen. — Csak a kalendárium szerint. — Ügy írtam fel. Maris bevitte a tejet, megszűrte, öntött belőle a früstökre való üvegbe, kenyeret szelt hozzá, az egészet odakészítette a lócára, aztán apróra kiöblítette a zséíárt, gyújtóst rakott a tűznyílásba, aprófát :tt a tetejébe s hogy így hozzákészült a nappalodáshoz, kiállt a házajtóba a csordásra várni. Büszke Balogh Péter az udvaron pocsogott a kút vízével, aztán felpakolt, az ujasa zsebébe dugta a tejesüveget, a kenyeret, a nadrágszíjjába a kaszakövet, vállára vette a kaszát. — Ebédet ne hozzál, délre meg lesz a nyilas — mondta. — Isten segítse édesapám — szólott utána Maris, azután az ólba igyekezett, mert odahallatszott a felvégből a csordás nót Ásása az ökörszarvából készült trombitán. Hogy kihajtotta a tehenet az útra és beakasztotta maga mögött a drótraj áró kis kaput, csak bement a házba, levetette magát a lócára, ölébe hajtotta a fejét és úgy rítt, búslakodott, mint aki meghalni akar. Jól elhaladt a kihajtás hangja, mikor valami lépés csikordult meg az udvar kavicsos járóján. Hirtelen az ajtóhoz lépett és ráfordította a riglit. * 55