Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Darkó István: Fekete szivárvány

fel. À pap után a tanító beszélt a szószékről és névszerint szólította fel az embereket a szavazásra. Nem, nem, nem, mondták a férfiak, ki hangosabban, ki halkabban. A tanító végül az ő nevét is elkiáltotta: — Gyurkó Kovács. ő csodálkozva bámult a tanítóra... Sürgető arccal fordultak feléje az emberek. Az egyik oldalba lökte és rákiáltott: — A lazok képviseletében. Erre magához tért és kinyögte: — Nye.* Az embeiek megint előre néztek. Gyurkó körülvizsgálódott és amikor senki sem figyelt rá, kilépett a templomból. Gyorsan indult haza, nem törődve semmivel, amit a faluban láthatott volna. A.mikor a háborúban nehéz helyzetekbe került, akkor szorongott ilyenképpen, súlyos gondok között. Ňagy kaput nyitottak ki előtte és kötelességévé tették, hogy belépjen rajta. Gondolkozás nélkül megtette voina ezt, ha a kapun belül nem kellett volna haragudnia, gyűlölködnie, szitkozódnia. Szaladni szeretett volna hazafelé. Otthon leülhet a füstös házban, a juhok szavát hallgathatja, megszámlálgathatja őket, csendes napi munkáját végezheti. Várhatja a havat, amelynek a Gyömbérig érkezését pontosan ki tudja számítani, attól a reggeltől kezdve, hogy d Tátra csúcsait fehérbe öltözötten pillantja meg. A háborúban sok ellenséggel állott szemben. Lőtte és szúrta őket, de okos városi emberek parancsára tette s már nem is akart rá emlékezni. Azok az ellenségek idegen országokba való népek voltak, eilendes ruházatúak és gonosz indulatúak. De azokat, akik itt élnek, bent ebben az országban, ha annak másik: sík földjein is, csak nem lehet ellenségeknek mondani, bármit beszél is a tanító és a szabó. Akáríiiilyen nyelven beszélnek is azok, akik a hegyek alatt laknak, mégis ugyanezeket a földeket tapossák, ennek a búzáját őrlik és sütik s a kész sajtot jókedvűen és szívesen megveszik. Alig vette észre, hogy az úton a juhászok fegyveresen kerülnek eléje. Jankó fiát is közöttük találta. Jankó nehéz katonapuskát szorongatott a kezében, — Onnan, a vasút felől várjuk őket — mondta büszkén Jankó. Gyurkó keményen rászólt: — Ne bomoljatok, gyerekek. Azoknak eszükbe se jut idejönni. — Olyat pedig ne mondj, Gyurkó — felelt rá dühösen az egyik juhász. — Mi biztosan tudjuk, hogy ide akarnak jönni. — Ugyan mit akarnának itt? — Azt már mi sem tudjuk. Csak felkapaszkodnának errefelé. Gyurkó mosolygott: — Hát itt maradok veletek. Kiállók őrnek és addig őrködök nektek, amíg majd magatok mondjátok: Gyurkó, gyerünk haza, nem okos embernek való a semmire vigyázni. Jankó merészen felelt vissza: — Apám, te semmit se tudsz, látom. Hát csak állj ki a sziklára. Vigyázd okét Jó volna, ha puskát is vinnél magaddal. " Nye = nom. 51