Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

A felvidéki széppróza

munka kellett. 'Mindenekelőtt olyan biztos talaj, ahol keményen megríhattak a tollforgatók. Ez a talaj a ?nagyarság hivatásának biztos tudata volt. Azután élmény kellett. Fájó, kegyetlen kisebbségi élmény, amelynek fájdalma megszólaltatta volna a némákat és hallóvá tette vohia a süketeket. Az új gazdák bőven gondoskodtak arról, hogy niegalázi at ásókkal és kínzásokkal kiirtsák a magyarság büszkeségét, megtörjék erejét és sárba tiporják hitüket. De ahogyan az acél is amiúl keményebb lesz, minél több pörölycsapás éri, úgy erősödött, edződöit a kisebbségi sorba vetett magyar lélek. S nem is kellett nagy idő, máris egész tömeg folyóirat, lap nőtt ki a semmiből, hogy a mamagyar lélek törhetetlenségct és akaratát hirdesse. Erdély önálló politikai, földrajzi és történelmi egység volt már a háború előtt is. Nagyvárad volt az a város, ahol sok nagynevű magyar író az első lépéseket telte a halhatatlanság felé. A nagy távolság és az erdélyi lélek különleges alkata önálló irodalmat teremtett az erdélyi részeken. így az elszakadás után ez az irodalom nagyobb zökkenő nélkül került át új feladatok elé. A Felvidék sohasem volt területileg vagy akár politikailag olyan egységes egész, mint Erdély. Felvidéki lélekről is csak akkor kezdtek beszélni, amikor Erdélyben már sajátosan erdélyi irodalom pontosan tisztázta az erdélyi lélek fogalmát. Egyben megegyeztek: szerették a szabadságot. Éltek s haltak érte. Beigazolódott a magyar történelemnek az a törvényszerűsége, hogy amikor nem győzte a kard, jött a toll. A legyőzött nemzet erejét hirdették a költök addig, amíg a katona újra marokra fogta a kar--dot s világgá kiáltotta: He bántsd a magyart. Ez hát a kisebbségi magyar irodalom keletkezésének érde?ne és jelentősége. Mind az erdélyi, mind a felvidéki magyar irodalom egyegy apostolt adott. Erdély Reviényik Sándort, akinek Végvári álnév alatt megírt versei a megszállott területeken lopva jártak kézről-kézre, hogy vigasztaljanak. A Felvidék Mécs Lászlót, aki fehér reverendában járta a magyarlakta helyeket s szélesen hömpölygő versekben kongatta a hajnali harangszót. Mmden szellemiség mutat idők folyamán valami ingadozást, lrodalomtörténctírók máris szakaszokra osztották a húsz esztendő irodalmi fejlődését. Az emigráns írók kezdeti lendületét lassan beérték a nemzeti kisebbségi írók. S mire a huszadik esztendő hajnala felvirradt, tömör sorokban ott áUottak azok az írók, akik a kisebbségi magyar sors minden hátrányát vállalták. Darkó István, Tamás Mi4