Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Szombathy Viktor: A birtok nem eladó

A birtok nein eladó Iría : Szombatîiy Viktor Az ajtónálló inas, a vénebbik András, nehézkesen keli fel a fapadról, mert már évek óta csak ezen ülve tudta vigyázni a szárnyas ajtókat Nyögött is, sziszegve kapott a derekához, ahogy meghajolni próbált. A jószágigazgató, Sebestyén István, egy pillanatra megállott s mosolyogva bökte meg András barna dolmányát. — Maga se legény már, András. — Nem én tehetek róla, hanem a köszvény — tette a kilincsre a kezét a vén hajdú, — de ebben aztán egyek vagyunk a méltóságos gróf úrral. Pőstvén való csak mind a kettőnknek, nem pedig a dubnici citromkert. — Régen vár már a méltóságos gróf úr? «— fogta halkabbra a hangját a jószágigazgató. — Reggel óta — ráncolta meg homlokát András, — de ma nincsen rossz kedve, nem lesz baj. S már kopogott is, bütykös mutatóujjával s hogy senki bentről i m felelt, megnyitotta a faragott ajtót. — Sebestyén uram van itt — jelentette, — kér bebocsátást. — Bejöhet — szólt egy mély hang, — te meg nyiss egy másik ablaktáblát is, András. Csak a kastély urának jobb arcfelét világította eddig a déli nap, nőst, hogy a másik ablak elől is eltaszította a táblát András, éles, tűző íény szakadt a tágas szobára, a fénykévék közepén ott ült, magast .mlájú székén, összehúzott szemekkel Illésházy István, a trencséni rróf, Dubnic ura. Néha hirtelen elhúzta a. szájaszélét, avatatlan azt 1 ihetie, játékos kedvből, holott a köszvény kínozta újabban megint. — Már vártam, spectábile — nyújtotta kezét az íróasztal fölött s egy tintásvégű lúdtollat söpört el kabátja ujjával, — már vártam, mert itt a kontraktus reggel óta. Elküldte Esterházy. Sebestyén István mélyen meghajolt s halkan összeütötte csizmája sarkát Hosszú évek óta ismerte már a grófot s minden találkozásnál újra s újra az volt az érzése, fejedelmi ember előtt áll, fejedelmi lélek előtt, akiből talán jobban s erőteljesebben sugárzik valami csodálatos erő. mint magából a bécsi császárból. Inkább tisztelném az ország nádorának, mint bárki mást — futott ál; ilyenkor rajta a gondolat, — legalább is fejedelemnek szánnám Erdélyben, ha már király nem lehet 35