Felvidéki elbeszélők válogatott munkái (Budapest. Magyar Népművelők Társasága, [s. a.])

Sziklay Ferenc: Nem lehet az Istentől bort lopni!

már a zápor is előlegbe! Gyuri bácsi ijedten teríti hatalmas subáját, bőrös oldalával kifelé, négy tőkére s a sátor alatt meghúzódik. Nagy okosan arra hagyta a nyílását, amerre elhúz a zápor, de befelé nem ver. — Kifogok én rajtad! — mosolyog kajánul s a biztos menedékben pipára gyújt, ha másért nem, azért, hadd lássa a zápor

r hogy még a masináját se tudta eláztatni! Ha látná valaki messziről, nem tudná hirtelen megmondani, a zápor porzik-e el a jó subán, vagy meggyulladt az alja s ez a füst szívódik ki a résen. De nincs egy teremtett lelek sem az egész hegyen, mindenki elódalgott a nagy idő elől, ki borházba, ki pincegádorba. Egy ideig még élvezi is a játékot s nagy fennen bizakodik: — Rajtad is kifogok, haragos Uram Isten! — De hogy a keményre ázott subán egyszerre csak megkoppan valami, aztán el kezd dobolni, mint egy „masingever", hamarosan megbánja az Istenkísértést. Már veti is magára a keresztet bűnbánóan, imádkoznék is, kérné az irgalmas Mennybélit, ne vegye zokon a szavát, hiszen csak tréfált s ha már haragszik, vigye a mérgit más határra, mért látogatja meg balkezével mindig csak Olaszit, de szó nem jut eszébe ijedtiben. A sátor előtt fehéren gyűl meg a jég. Belemarkol, úgy szemeli az ujja közt, mint a gabonás zsidó a búzát. — E' még csak hagyján, nem nagyobb, mint egy-egy borsszem, a levelet, ha kilyuggatja szitává! — vigasztalja magát, — de nemsokára egy galambtojás nagyságút fog ki s akkor már komolyra veszi: — Tyüh, az áldóját, e mmán nem tréfa! . . . Mi a'? Még e'sse elég? —sóhajt föl keservesen, amikor egy öklömnyi darab majd hogy be nem szakítja a subát s az orra elé penderül. Csak csóválja a fejét: — Ha a Mari ncni búbos tyúkja ekkorát tudna tojni! — Azért nem esik kétségbe, nem töri a fejét. Asszonyszokás lenne az. Valami fanatikus megadással nézi a pusztító veszedelmet, egyszerű szíve szinte keserűség nélkül állapítja meg: — Megint várhatunk két esztendőt egy kis jó borra! Hisz csak ne árulna a Bazsarózsa zsidó olyan rabvallató csigert! Fene aki tudja, honnan a hetedik pokolból teremti elő azt a bicskanyitogatót. Ide, ahol ippeg csak hogy nem méz folyik a prés orrán! A legvészesebb vihar se tart örökké, ez meg, aki a legnagyobb kárt teszi, hamar odébbáll, akár az „ótó", aki libát gázolt az úton. Alig végez Gyuri bácsi nehéz gondolatával, a szél, a zápor, a felleg mindenestül a harmadik határt csápolja már s a sátor előtt az újra kivirított napsugár megbotlik a sárba olvadó fényes gyöngyszemeken. Igen, olyan az a sok-sok jégszem, mintha az angyalok minden kalárisa szertebomlott volna s hullt volna alá a földre. Mikorra Gyuri bácsi kiáll a sátra elé, már csak az árkokban zuborog a sárga lé s a.hol meggyűlik, habot ver. De nem a víz, nem az árok most az öreg legnagyobb gondja. Komoran szedegeti össze a letört vesszőket, illesztgeti az özvegyen maradt tövekhez, mintha azt várná, hogy odaforr. 16