Gúthori Földes Gyula: Felső-Csallóköz árvédekezésének története (Pozsony. Felső-Csallóközi Ármentesítő Társulat, 1896)

Árviz elleni védekezés a legrégibb kortól a vármegye vezetése alatt

40 bírságolást elhagyva, az elmaradón a napszám pénzbeli értékét veszi meg 5 garas vagy 20 dénárral a „Nemo" cassája javára. 1733. 282. 1. A töltések helyreállítására, mind a két csallóközi járás egy­formán, ismét portánként 8 napot szolgál, az elmaradó „in cassam Nemonis" 20 dénárt fizet a mulasztott napok után. 1736. 576. 1. A csallóközi járások porta szerinti munkaerejét be­osztják úgy, hogy minden község tudja, hogy adandó alkalommal mely töltésszakaszt tartozik megvédeni, és hol köteles munkáját leszolgálni. 1737. 625. 645. 1. A vármegye közgyűlése elrendeli, hogy a gátakból köz­vetlenül hasznot húzó parti községek és uraságok „duplicent labora­tores," tehát, hogy kétszer annyi napot szolgáljanak, mint a távolabb fekvő községek. Ezt az arányt állítja fel a megye a külön álló Vaj ka-székkel szem­ben is, tehát Vajkaszék Dunamenti községeit a vármegye hatósága alatt álló Csallóköz többi Dunamenti községeivel egy kalap alá sorozván, nekik megadja azt a segélyt, a miben a többi részesült. Ezen végzés az elmulasztott napok megváltásaként 25 dénárt állapit meg. Egy kissé meg kell állanunk a vármegye ezen végzésénél. Vajkaszék úgy szólván külön törvényhatóságot képezett. Nádorispánja, alispánja, szolgabirája és esküdtjei is voltak, gátjait tehát magának kellett volna saját munkaerejével fentartani. Ámde az érseki Vajka-székbe csak 4 község tartozott; a Csúny alól vissza kanyargó Duna pedig éppen Vajkaszék territóriumát ostromolta legerő­sebben, miért is itt volt a legtöbb töltés bellebbezés. Határaiknak Dunamenti részét egészen elvitte a víz, a lakosság egy része szigeti birtokára települt át, a munkaerő szaporodás helyett fogyott; miért is három határon keresztül futott töltésszakaszukat saját munkaerejükkel fentartani nem tudták. Megkereste tehát Vajka-szék Pozsony vármegye törvényhatóságát, hogy töl­téseik helyreállításában őket segítse, hisz ezek a töltések nem csak a három partmenti községet, hanem egész Csallóközt védik. Pozsony vármegye saját jól felfogott érdekében teljesítette a kérést, s ez alkalommal a többi vármegyei községekkel egyenlő elbánás alá helyezte a vajka-széki községeket. 1738. 75. 1. Az elszegett szemeti töltések, belebbezési munkálataihoz, a mérnök kéretére assistenciára két megyei hajdút rendel az alispány ; miután a munkások nógatására és rendben tartására a fegyveres erőnek képviselete szükségesnek mutatkozott. 1741 : 219. 1. Csiba Imre és Graly íőadószedő és a csallóközi felső és alsó járás szolgabirája a töltések megvizsgálására kiküldetnek. 1741 : 235. 1. A beérkezett jelentés alapján elrendeli a vármegye közgyűlése a töltések helyreállítását a törvényben meghatározott munkanapok felhaszná­lásával. A megtámadott partok szakadásainak elfogásához a főispán 1000, a csallóköziek is 1000 pőst ajánlanak fel. Az elmulasztott munkanapok vált­ságát 25 dénárra alapítja;

Next

/
Thumbnails
Contents