Gúthori Földes Gyula: Felső-Csallóköz árvédekezésének története (Pozsony. Felső-Csallóközi Ármentesítő Társulat, 1896)
Árviz elleni védekezés a legrégibb kortól a vármegye vezetése alatt
35 fejét a fenékvíz, de mindenütt megközelíti a termő réteget és a hajcsövesség természeti törvényei felnyomják azt a növényzet gyökérzetéig, táplálva ezt éppen úgy, mintha a közelben futna el nyilt vizes ér. A régi erek, laposok, tófenekek, igen sok helyen már annyira feltöltvék, hogy csak csatornázással segíthetnénk a bajon. Sok búzatermő földet ismét rétté kellene alakítni, a nélkül, hogy a rét hasznát biztosíthatnék ; végre fontolóra kellene vennünk azt a múltban tapasztalt eshetőséget is, hogy egy hosszabban tartó jeges árvíz új medret is kanyaríthatna a Dunának. — Pedig ez könnyen megeshetnék akkor, lia a vissza duzzasztott víz oldallefolyást találván, az előtte álló torlaszra a kellő nyomást nem gyakorolná, azt eltaszítani nem tudná. Láttunk ily eseteket Dunánknál többször. Végre Csallóköz vízrajzi helyzetére tekintve, el kell ismernünk, hogy a mi töltéseink tulajdonképpen az alább fekvő vidéket védik meg az elmerüléstől, s nekünk is biztosítják a rendes gazdálkodás lehetőségét. Ezért ne vessünk követ gondos őseink emlékére, kik a töltésezést oly korán elkezdték, hősies kitartással folytatták, ránk csak a további gondozás terhét hagyták. Az árvizek elleni védekezés a legrégibb időtől a társulatok alakulásáig. Midőn a csallóközi árvédelem legrégibb nyomait keressük, igen messze kell visszamennünk hazánk viszontagságos élete történetírásának lapjain, és gyér adatainkat az akkori viszonyokból sziikségszerüleg folyó következtetésekkel kell kieg-észiteníink. Már Csallóköz megszállásánál és vízrajzának rövid ismertetésénél felemlítettük, hogy azon ős időben az áradások és számtalan vizes erek, mocsarak a szemtermelést igen szűk térre szabva, az itteni — akkor még gyér — lakosságot inkább legelőgazdaságra, baromtenyésztésre szorították. 1 Mutatja ezt az is, hogy a tagositások előtt minden laposabb hely még legelő volt és némely község legelőterülete sokkal nagyobb volt szemtermő élőföldjénél. A lakosságnak — már az előzőkben kimutatott — szaporodása serkentette kora időben a népséget mívelhető földjének szaporítására. A legeltetés, szénatakarodás nehézségei, a mocsaras, semlyékes ereken keresztül gázlók, kőhidak készítésére kényszerítették a gazdákat. így kezdték eleink az eliszaposodottabb ereket, folyásokat általtölteni, elzárni, 2 a mocsarakon és ereken keresztül utakat csinálni, „kőhidakat" töl1 A sok várjobbágy-község harczos lakosságáról Ítélve, ménesek tartása volt valószinű. — Ma is van a Sárréten már régebbi okmányokban „Ménesakolyi"-nak nevezett több dülő. ' Ma is találhatók ily átzáró gátak nyomai a belső erekből kiszakadó ágak torkánál. 2*
