Gúthori Földes Gyula: Felső-Csallóköz árvédekezésének története (Pozsony. Felső-Csallóközi Ármentesítő Társulat, 1896)

A megalakult "Felső-csallóközi ármentesítési társulat" története

97 A siilyi part szaggatások e közben oly nagy arányokat vettek, bogy nem csak a régi töltések szakadtak a Dunába, hanem az újonnan felépített normál méretű töltések is már veszélyeztetve voltak : ezért fel írt a választmány a minisztériumhoz, hogy a siilyi törőpartot kőhányással megerősíttetni, ezzel nemcsak a mi társulatunkat, hanem a Komárom alsó-csallóközi társulatot is igen nagy kártól és költségtől megszabadítni méltóztassék. Már az előzőkben láttuk, hogy Sülyön alul évről évre ismétlődött a töltés­belebbezés. Sokat vártunk a Duna-szabályozás előhaladásától; de éppen ezen teljesen elromlott szakaszon megszakították a szabályozási munkát és ezért a felső szabályozás is erősítette a rombolást. Gyökeres orvoslást csak a partnak kővel való meghányása nyújthatott. De hát ez a part nem esett bele a szabályozási vonalba, ezért késett az államnak kiadó segélye. 1889. junius 1-én megtartott választmányi gyűlésben bejelenti elnök, hogy a gyorsan haladó munkálatok miatt az anyaggödrök méreteinek ellen­őrzésére három bizottságot küldött ki, a választmány utólagos jóváhagyása reményében. Igazgató bejelenti, hogy a siily-doborgazi töltésszakasz, valamint Dobor­gaztól somorjai határig a töltés elkészült. Innen Guthorig kevés munka van hátra, ennek folytán kéri hogy az építést az egész Oreg-Duna mentén, sőt a Kis-Duna mellett is folytathassa. Fedezet ezen munkákra van a takarékpénz­tárban és kivetésre vagy a munkák elodázására szükség nincs. Az igazgató választmány a közgyűlés jóváhagyásának reményében meg­adta a kért felhatalmazást. A csöllei gazdák, hogy pajtáikat megmentsék a töltésnek egy méter­rel a Holt-Duna felé tolásáért 125 frtot felajánlanak, mint a mennyivel ezen változtatás több kiadással jár. Az igazgató választmány az ajánlatot elfogadta. A közmunka és közlekedési minisztérium megtagadva a siilyi partvé­dezet iránt tett kérésünket, a szükséges intézkedések megtételére a társulatot utasította. Az igazgató választmány ujabb sürgős előterjesztést tesz, kimutatva, hogy társulatunk — ha kell — inkább belebbezi töltéseit mint hogy ily nagy partvédelem felállításába bocsájtkozzék, annál is inkább, mert a siilyi állapotok csak igen kis részben érdeklik társulatunkat, annál inkább a szom­szédos társulatot, melynek területén Bodak község közvetlenül van fenyegetve A bodaki elzárás kárba vesz, és esetleg a Duna, a Sülyön alól már bevégzett szabályozás balparti párhuzam-művei mögé kerülvén, az egész dunaszabályozási munkát Komáromig veszélyezteti. — Egyszersmind Pozsonyvármegye főis­pánját közbenjárásra felkéri. Ezen gyűlésben a távozó Linczbotk Ignácz miniszteri megbízottól az igazgató választmány meleg szavakban búcsúzik el ; a társulat iránt tanúsított érdeklődése, jóakaró tanácsai és útmutatásaiért hálás köszönetét fejezi ki.

Next

/
Thumbnails
Contents