Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Kovács Magda: Hazugság nélkül

•azért, mintha szomorú 'lettem volna, de jól illett a helyzetemhez. Sajnálkozott, hangosan, ahogy örülni szokott. Megkérdezte, hogy szép-e? Moziba 'készült. Nem volt szép, de ráhagytam. Elment. Nemsokára hazajöttek a lányok. Csodálkoztak az új lány fényképén. Megtapogatták a ruháit, gondolatban máris 'kölcsönkérték. Csapkodták az ajtókat. Átkiabáltak egymásnak. Megfájdult a fejem. Csöpinek a szemében ott bujkálták a könnyek, alig várta, hogy elsírhassa magát. Mozdulatlanul ült mellettem. Szerettem, mert nem beszélt feleslegesen. Hét órakor elküldtem, Zolit vártam. Nem volt nálam már vagy öt napja. Nem jött, csak nyolc előtt tíz perccel, mint az utolsó időben mindig. Le sem akart ülni. Erővel húztam le magam mellé. Jókedvű volt, friss, éleven. Elkezdtem simogatni. Átkaroltam a nyakát, elbőgtem magam. Nem értette, miért sírok, hisz igazán semmi olkom nincs rá. Értsem meg, edzésre jár. És persze hogy szeret, hogy kérdezhetek ilyet. Közben az óráját nézte, el akart menni. Belekapaszkod

tam, lehúztam magamra. Olyan őrülten szerettem abban a pillanatban, hogy erősebb voltam nála. Örült hülye voltam. Beleharapott az arcomba. Összevissza harapdálta a nyakamat. Félig leszedte a blúzomat, dühösen csókolt, és mindig az óráját figyelte. Elengedtem, menj a fenébe! Ügy maradtam, ahogy hagyott, kigombolt blúzzal. Mozdulatlanul bámultam a plafont. Akkor is úgy feküdtem, mikor bejött Csöpi. Megállt felettem. Végre kedvére sírhatott. Arcomra hullottak a könnyei, összegombolta a blúzomat. Fejem alá húzta a párnát, mellém feküdt, és sírt. Boldog volt, hogy ismerhetett, mert soha senki nem adott neki annyi alkalmat a sírásra, mint én. Biztos nagyon szeretett. Azután hazajött az új lány. Elmondta, hogy mit látott a moziban, egy szót sem hagyott ki. Beszélt Rudóról, akit tegnapelőtt ismert meg. Rém klassz fiú, összeházasodnak. Cigarettázott, kávét főzött mindhármunknak. Éjfél felé lefeküdtünk. Én Csöpivel aludtam. Átnyalá95