Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Keszeli Ferenc: Elnapolt holnapok

a természet törvényei. Pedig közben híreik és bizonyítékofa jönnök arra vonatkozóan, hogy akit általad megcsonkítottak, az él. És nem tehetsz róla, hogy puszta létezéseddel te is az élet megnyugtató jeleit és bizonyítékait sugárzód. Minél távolabb a vevő, annál foghatóbb és érthetőbb a jel. — Igen — mondta a férfi, aztán lementek a lépcsőn, vissza a városba, a sörkertbe, aihol az asztaloknál más barátok ültek, és bor á'llt előttük. Ittak, majd énékeltek, de a pincér azt mondta, hogy itt tilos énekelni, ez nem borozó. Békésen felálltaik, és elmentek egy borozóba, ahol másfajta bort itta'k, és énökeltek, de a nótázás itt sem tetszett senkinek. Ezért egyre hangosabban, egyre érthetetlenebbül és torkuk szakadtából énekeltek. Aztán elhallgattak, keveset beszéltek, és részegen szétszéledtek az utcán, ahol már esett az eső. Otthon a nő úgy fogadta, mintha mindennap részegen járna haza, de sen'ki sem haragszik rá, sőt szeretik érte, mert így szórakoztatóbb, elviselhetőbb, igazabb, mert sökan azt mondják, hogy csak a részeg ember mond igazat. Evett, fürdött, lefeküdt, mesélt, és gyakorlati dolgokról beszélt a nővel, aki elmondta, mennyi gondja volt, hogy milyen nehéz nap is a péntek. Odanyúlt a nő tarkója alá, később má9ik kezével az arcát is megérintette, egy ideig nézték egymás szemét, és uniformizált rendszerességgel szeretkezésbe fogtak. — Szeretsz? — Szeretlek. Szeretsz? — Szeretlek. Mozdulataik átalakulták, a négy tenyér egyre kellemesebb érintésű lett, az éjszáka egyre rövidebb, s egyre őszintébb és természetesebb a megokolatlan ünnep. — Emlékszel a régi lakásunkra? — kérdezte a nő. Elégedett, kicsit töprengő, mély lélegzetvétel volt a férfi válasza. Délután együtt mentek haza, útközben vettek tejet, 83