Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Keszeli Ferenc: Elnapolt holnapok

Tudta, ha most behajítaná a vekkert a szoba sötétjébe, a nő meg sem szólalna. Ha meg éppen a televíziót találná el vele ... Visszaállította az órát a helyére, fészkelődött, aztán csönd lett a sötétben. Gondolatban játszani kezdett a lehetőségekkel, mi lenne, ha a televíziót ... Nem ment a Játék. Aludni próbált. Egy idő múlva felkelt, vizet ivott, összeszedett néhány újságot, könyvet, és ledobta az ágy mellé. — Ne ijesztgess! Felemelte a vázát, és odatartotta a nő arcához. — Szagold meg! — Nincs szaga. Gyönyörű. Ö is beleszagolt. — Valami szaga azért van. A nő nem szólt. — Voltál te már nálunk májusban? Hátul az udvarban, tudod, a klozettnál van az a vadlila orgona, akkora kövér fürtök, mint a sonka ... Nem tudom, megvan-e még a bokor. Eloltotta a nagy lámpát, felgyújtotta az olvasólámpát, és visszafeküdt. Felvett egy könyvet, levette róla a borítót, és sokáig a könyv fülszövegét olvasta. Aztán megszólalt: — Alszol? Nem kapott választ. Várt. — Alszol? Megint semmi. — Alszol? — kérdezte harmadszor is, és tenyerét a nő tarkója alá csúsztatta. A nő megszólalt: — Nem alszom. — Akkor szevasz. — Szevasz. A férfi már félálomban volt, amikor a nő felült, és újra rágyújtott. Az óra valóban nyolckor csörgött. Nehézkesen felkelt, 79