Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Duba Gyula: A szlovákiai magyar novella

zömbösségig és érzelmi közönyig, de a cinizmus és a stílus nyújtotta felelőtlenség helyett inkább az önirónia és a groteszk irányába fordítják tekintetüket, és a valósággal történő összeütközésükben lelki élményeiket a szép, a jó és a tisztaság utáni vágy fénye világítja át. Nyilvánvaló, hogy ennek ellenére ez a próza már nem „a mélyben élő tömeg csendes és ijedt, néha lázongó és néha elkeseredett panaszkodása" — legalábbis nem közvetlenül —, hanem valami más. A „ragyogó individualizmus"-nak is sokkal több hely jut benne, mint a „szürke, de etikus kollektivizmus"-nak, ezzel szembe kell nézmünk, a tényt minősítenünk kell, és elhelyezni nemzetiségi valóságszemléletünk és irodalmi gyakorlatunk folytonosságába. Ez feladat és egyben lehetőség, fiataljaink írói törekvései ugyanis korántsem gyökértelenek. Az egyénre irányított lélektani központú írói szemléletet és stílust az első köztársaság idején Tamás Mihály, Sebasi Ernő, Sándor Imre „tiszta művészi tendenciái" — Szvatkó, Neubauer Pál írásaiban is fellelhetők, kortárs irodalmunkban Ordódy Katalin (Az idegen), Duba Gyula, Gál Sándor műveiben, azzal a különbséggel, hogy ezek esetében konkrétabb és hangsúlyozottabb társadalmi háttér biztosítja valósághitelüket. Egy bizonyos: fiatal prózaíróink kísérleteiben az individualista egyén és a közösség közötti (bonyolult] érdekellentét fokozottan kiélezett, s erre magyarázatot kell keresnünk. Irodalmi hozadékukat csak így ismerhetjük fel, és állíthatjuk a stílusfejlődés szolgálatába. Egyszerű lenne azt mondani — és tegyük hozzá azonnal: helytelen! —, hogy amennyiben mellőzik vagy sértik irodalmi hagyományainkat — elsősorban a hagyományos erkölcsi állásfoglalás és sorsválLalás gesztusát —, annyiban elfogadhatatlanok. A kérdés elemzése több felelősséget és körültekintést követel, s nemcsak fiatal íróinkkal szemben, de — a felhasználandó és esetleg felelőtlenül elprédálható tanulságok miatt — önmagunkkal szemben is. írásaik etikai alapjainak az értékelését azzal a tétellel kezdhetnénk, hogy irodalmunk számára elfogadhatatlan és idegen lehetőség a cinizmusban megvalósuló „szabadság", és az érdektelenség, a közöny is erős fenntartásokkal kezelt fogalmak tájainkon. Irodalmunk, létéből eredően közösségi és szolgálatjellegű, amit „még" a polgári szemléletű Szvatkó 24