Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Mészáros László: Egy utca, egy ház…

EGY UTCA, EGY HÁZ Megállt. Ismerősnek tűnt fel a tér. Az elromlott villanyóra változatlanul fél kilencet mutatott. Villamos csilingelt, motorok erőlködtek, a szemafor zöldet kacsintott. A hatalmas szálloda valamelyik becsukódó ablakából szemébe csapott a napfény. Tarka női ruhák, szorgalmasan kopogó cipők — siető emberek. Talán csak a bágyadt őszi nap csúszott tovább az égen. Meg kell találnia Flórát! Nekidőlt a korlátnak. Lábai elnehezedtek. Valahogyan fáradtnak érezte magát. Nem találja azt az utcát, azt a házat. Reggel óta járja a várost. Hosszú hetek átvirrasztott éjszakái után végre elszánta magát. A hajnal ébredése már úton találta. Ezerszer és ezerszer elképzelte már: becsönget, nyílik az ajtó, és megjelenik Flóra. Szeme felragyog, elmosolyodik, és kivillannak gyöngy fogai. Eljöttem, Virágocsíkám, mondja, és megöleli a lányt. Vártalak, súgja vissza Flóra. Egy utca, egy ház, egy lány. Körülötte rohan a város. Kutatva figyeli a szüntelenül változó arcokat. Gond, öröm, bánat, megadás, szerelem — millió villanása a létnek. Két csitri kislány fogócskát játszik az emberek között. Egy magas, erős, ősz hajú férfit kísér a tekintetével. A férfi dacos, megvető arckifejezése felvillanyozza megbénult idegszálait. Lobogó szőke haj, egy mosoly, egy pillantás ... és vége. Idősebb bácsi jön. Most! Zsebéből gyűrött papírdarabkát vesz elő. — Bocsánat, nem tudja véletlenül, merre van ez az utca? A bácsi rápillant a papírra, szótlanul megrázza a fejét, és továbbsiet. Örökös kérdések. Merre? Hogyan? Miért? És nincs felelet, mindenki néma, minden néma, minden rohan 229