Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Mészáros László: Aknamélyből árbockosárig

tam a kisujját, és bezavartam. Menj, ne is lássalak! Kedves este volt, szerettem volna, ha folytatódik, ha megismétlődik, de Vlasta nem jött el többször. Más alkalom jött közbe számára. Hát csak menj, kis ostobám ... Az ördögbe! Jó lesz vigyázni ezzel a borral, hisz rohamosan fogy. Pedig még messze a hajnal. A Fréhelfoki világítótorony fáradhatatlanul villog, és, igen, még mindig szélcsend van. Nem kell a zajos tábor, csendre vágyom. Álmosító hullámverés. Éber álom. Már nem tudom, hányadik napja vesztegeltünk a nyílt tengeren, néhány száz mérföldnyire a szárazföldtől. Ivóvizünk rohamosan fogyott, egyre csökkent a napi fejadag. Vitorláink petyhüdten lógtak a tűző napon. Szélcsend volt. Minden idegszálunkba belevéste magát a dühös várakozás. Maradék erőmet összeszedve felbotorkáltam a fedélzetre. Pillanatok alatt kiszáradt a szám, lihegve szedtem a levegőt, lógó nyelvvel, mint a kutya. Megmarkoltam a kötéllétrát. Muszáj felmenni! Minden fok legyűrése szinte órákig tartott, és többször azt hittem, hogy nem bírom tovább, lezuhanok. Véresre harapdáltam az ajkamat, és mohón nyaltam le róla a vért. Félájultan buktam bele <az árbockosárba. Fent voltam! Ö, hol vagy, üdítő északi szél! Fent vagyok az árbockosárban! Másnap autóbuszkiránduláson voltunk. St. Brieuc, Portrieux és Ile de Bréhat volt az irány. Paimpolban csodálatos hajó horgonyzott. Robert mindent elintéz, most is elintézte, hogy felmehessünk a hajóra. Az Albatros háromárbocos angol iskolahajó volt. Szívem a torkomban kalimpált, amikor a fedélzetre léptem. Vitorlák, kötelek, csomók, és kötéllétra. Óvatosan lemaradtam a csoporttól, és elindultam felfelé. Később észrevettek, és kiabáltak rám, de én ügyet se vetettem rájuk. Fülemben zúgott a szél, himbálózott velem a létra, de összeszorított fogakkal küszködtem. Büszkén néztem szét a magasból. 220