Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Mészáros László: Aknamélyből árbockosárig

Itt legalább a magam ura vagyak. Ha lejár a szerződésem, vagy meghosszabbítom, vagy elmegyek, amerre a szemem lát. Senki se fog megházasítani, és nem köszörülik rajtam a nyelvüket. És holnap Párizsban leszek; más országban, más emberek között, egészen más világban. Becsöngetek Dubekhez, és megegyezünk a továbbiakban. Öt év múlva a Riviérán fogok nyaralni, vagy medvére vadászok Kanadában. Milyen szép álom... Most már tudom, mi nyugtalanított a Szajna-parton, miért hagyott hidegen a város panorámája. Idegen volt a város, mert csak a szem látott, és nem értettem a körülöttem zajló életet. Notre-Dame? Számomra csak egy közönséges templom, pedig ennél bizonyára több valamivel, nem olyan közönséges, de ezt tudni kellene! Megbámultam az egyiptomi és görög kőcsodákat, de milyen lehetett körülöttük az élet néhány ezer évvel ezelőtt? Mindent tudni kellene. Könyvek kellenének, könyvek, könyvek! Reszketek, pedig nem fúj a szél, és egyáltalán nincs hideg. Felnyitom a másik üveget, és nagyot húzok az Idegcsillapító vörös borból. Ez volna az egyedüli vigasz? A bányában dolgoztam néhány hajóssal. Rengeteget tudtak beszélni, de témájuk csak az ital és a nő volt. Még véletlenül sem említették volna a Dunát, a Vaskaput, a deltát vagy a tengert! Rakija és bolgár cigánylányok — ez az élet! Kaland? Verekedés angol tengerészékkel Izmailban, vagy valódi török vízipipa Konstancában és így tovább, körbe-körbe. Ez is élet, és ez az ő világuk. Hány ilyen apró világocska van a föld kerekén? Hiába járták be fél Európát, a világot nem fogadták magukba. A világ csak kívülük létezik, és nem bennük. Pedig lehetne más ez a kép, szebb és jobb, csak néhány könyv kellene, és ... Már megint a könyv! Tanulni kellene, de ez nehéz dolog. Először azt kellene megérteni, hogy van értelme. 218