Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Mészáros László: Aknamélyből árbockosárig

és csak nagyokat röhögött. Hogy lehet ilyen embernek olyan édes felesége, mint Julie? Három nappal ezelőtt vándormozi ütött tanyát a táborunkban. Remek Stan és Pan groteszíket vetítettek. Elhalasztottam a szokásos esti tengerparti borozgatást, és letelepedtem egy fa tövében. Majd az egész tábor összegyűlt. Már jócsíkán futott a film, amikor éreztem, •hogy valaki mellém ül. Oldalt pillantottam, de csak egy takaróba burkolt alakot láttam. Mindenki dőlt a kacagástól; könyökömmel véletlenül alaposan oldalba löktem a szomszédomat. Ijedten fordultam feléje. Laurent-né volt. Tovább alig láttam valamit a filmből. Az asszony hozzám bújt. Megfogtam a kezét, és — nem húzta el. A film után hazákísértem. A kunyhójukhoz érve azonban nem ment be, megfogta a kezem, és a közeli bokrok felé vezetett. Szavamra, pontosan tudta, mi fog történni. Leültünk, és az asszony beszélni kezdett. Ha jól értettem, a férjét szidta. Majd sírva fakadt és megölelt. Hihetetlen gyöngéden csókolóztunk. Ha egy kicsit jobban megszorítottam, már reszketett. Simogattam, ölelgettem, de ő csak mondta a magáét. Bárcsak tudnám pontosan, miről beszélt! Egy nyilvánvaló: panaszkodott. Elég ránézni Laurent-ra, és érthető. Űgy szerettem volna mondani valami olyat, hogy küldje a pokolba a férjét, de bizonyára ez is lehetetlen Julie számára. A végén bevezetett a kunyhójukba, és megmutatta alvó gyerekeit. Néhány pillanatra felgyújtotta a villanyt. A két szöszi kislány összebújva feküdt az egyik ágyban. A sötétben még egyszer megcsókoltam Julie-t. Szomorún ballagtam ki a tengerpartra, és akkor úgy éreztem, hogy kevés volt a liter bor. Lehet, ma este is vár valahol Julie, és lehet, most nem reszketne az Öleléstől. De nem, nem hiszem! Julie csak beszélne, és én nem érteném. Bosszantó helyzet: itt áll előttem egy ember, és én nem értem őt! Tudás, ismeretek — hol vagytok? Igen, biztosan ezt érezném most Julie-vel szemben, mint már annyiszor, 214