Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Mészáros László: Aknamélyből árbockosárig

Hiába, hétköznap van, valami ilyesmit mondott, amikor sértődötten elvonultam. Már közel jártam a táborhoz, amikor utolértem Laurent-ékat. A férfi elázott, és az istennek sem akart továbbmenni. Lefeküdt az útra, és az asszony nem bírt Monsieur Laurent hatalmas pocakjával. Nagy nehezen megmagyaráztam Laurent-nénak, ki vagyok, és hogy segíteni akarok. Közrefogtuk az ittas férfit, és hazavezettük. Sokat ígérő kézfogás lett a jutalmaim. A két hét alatt rengeteget átkozódom gyatrának is alig mondható nyelvtudásom miatt. A kérvényen eredetileg Angliát tüntettem fel az első helyen, és kínlódtam is az angollal vagy fél évig. Aztán megjött az értesítés: irány Frankhon. Elláttam ugyan magam társalgási zsebkönyvvel, hibátlanul betanultam néhány frázist, de érteni inkább csak az írott szóból értek valamit. Persze tudom, néha feleslegesek a szavák, vagyis néha már feleslegesek, de amíg az ember eljut odáig! Igaz, a Rue St. Denis kapuiban nem kell beszélni. Én nem szeretek sokat beszélni, ám hallgatni valakit annál inkább, és Laurent-né olyan édesen tud csacsogni. Négyágyas víkendházakban szállásoltak el bennünket. A szobatársakkal az első naptól kezdve meglehetősen ellenséges viszonyban állok. Ostoba, öntelt alakok. Persze, szerintük én vagyok a bolond, így hát kölcsönös az ellenszenv. Az egyik, egy prágai diák, földig rombolta elképzeléseimet a főiskolásokról. Azt hittem, manapság csak tehetséges és értelmes embereiket vesznek fel a főiskolákra, ám ez az alak az ostobaság és bekápzeltség mintaképe lehetne. Ráadásul lusta és koszos. Még a tenger sóját se képes lemosni magáról. Benyitok a kunyhónkba. Rozzant bútordarabok, semmi fényűzés. Hiába, a Renault mégiscsak állami vállalat. A fiúk már eltűntek. Csomagjaink útra készen, hajnalban indulás. Felkapok egy pokrócot, és irány a tenger! 211