Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Mészáros Károly: Ella Mari magánügye

nem lehet nézni, mind a kettő meghal. A szomszédok is felébredtek és átjöttek. A szomszédasszonnyal segédkeztünk, fogtuk az asszonyka lábát, a bábaasszony pedig segített a gyereknek. Sokáig tartott, amíg a fejecskéje kibújt, negyedóra is beletelt. Az asszonyka pedig egyre gyengült, éreztük a lökéseken. Nem tudtunk segíteni, a bába a kicsit fogta. Egy nyomásnál aztán kirántotta, a Terus közben elkészítette a kádat, és megfürdette. Élt, sírt. Az asszonyka azonban nagyon vérzett. Szűk volt a lelkem, a gyerek meg nagy. A bábaasszony becsavarta a picit lepedőbe, átadta Terusnak, csak aztán ment a fiatalasszonyhoz. Akkor látta, milyen pusztítást végzett a baba. Gyorsan injekciót adott az asszonynak, és igyekezett a vérzést elállítani. Az asszonyka már nem volt észnél, és a bába néni egyre a szívét hallgatta. Ha nem jön az orvos, öt perc múlva meghal. Rövidesen befutott az orvos, kérdezett valamit a bábától, aztán azt mondta: — Azt hiszem, elkéstünk. Vérátömlesztésre lenne szüksége, de mire beérünk, meghal. Láttam, hogy még akkor is vérzett, amikor a lepedőbe csavarva kivitték a mentőbe. A bába néni velük ment, vitte a kicsit. A lány testvére itt maradt, a mentő egy óra múlva vitte el. A sofőr mondta, hogy az asszonyka az úton meghalt. Megrendülve hallgattam a tragédiát, az ember e különleges csatáját a természettel. Mari, szegény Mari, nem volt, aki aggódjon érte, nem volt, aki biztassa, aki bátorítsa. Mit tehettem én? Mindenki maga építi fel az életét. Az élet mindenkinek magánügye. Ki így, ki amúgy alakítja. A másik csak puszta szemlélő lehet. Ritkán segíthet, mert segíteni önmagán se nagyon tud. Te hamar kiváltál a sorból, ki tudja, holnap melyikünk megy utánad. Reánk is úgy gondolnák majd, ahogy rád én... vagy talán még úgysem. Hiszen, mi ismertük egymást.