Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)

Mészáros Károly: Ella Mari magánügye

— Rossz. Féltékeny. — Hülye. Nem sok ez egy kicsit? Én ezt nem értem. Egy szoknyapecér féltékeny? Aki keresztülment félezer nőn, a félezeregyedikre féltékeny! Az embernek viszket a tenyere. — Ne haragudj, de szerintem csak az féltékeny, aki szeret is. Akit utálunk, vagy akihez semmi közünk, arra aligha vagyunk féltékenyek. — Ha megtudná, hogy veled beszélek, megpofozna. — Tessék? — Megverne! Ahogy mondom. Már megtette. Mindig veszekedünk. A szexbombáit hozza elő, akik mellett én nulla vagyok. Fölényes. Múltkor kávéházban voltunk, rajtam már erősen 'látszott, s amikor kifelé mentünk, azt mondta, húzzam be a hasam, mert kiröhögik. — Gyerektartást ígért? — Nem. Szerinte én vagyok az egyetlen ostoba, akinek gyereke lesz tőle. El akartam csináltatni, nem engedte. — Nem? Miért? — El akar venni. — S így bánik veled? És a szüleid? — Előttük vigyáz, másképp viselkedik. Anyám azt akarja, menjek hozzá. A nővérem azonban ellenzi; ő látta, amikor megpofozott. S tud másról is. Az állandó veszekedésekről. — Jó szót nem is váltotok? — De. Néha akad egy-egy szép óránk. Aztán megint kezdődik elölről. Múltkor az alsóneműin. Nem volt, aki kimossa. A táskájában hagyta, én meg nem néztem meg, elmentem dolgozni, s a hét végén, amikor hazajöttem, félig volt az utazótáskája szennyessel. Anyámnak nem szólt. Engem szidott, hogy nincs mit felvennie. Csak fehéret hord, színeset nem. Piperkőc. S mindennap tisztát vált. Kimosni meg nem akarja, a szilont sem, pedig az miből állna? 200